"A történelem előre „meg van írva”. A legnagyobb ellentmondás, hogy akik a valós történel­met csi­nálják – a királycsinálók -, egyidejűleg írnak egy fik­tív történelmet, afféle össztársadalmi igazságpótlék (vö. „kultúra”) gya­nánt. És ne­ked ki kell bogoznod, mit, miért csináltak „úgy” a múltban, hogy ma és holnap ugyanaz történjék, miközben félreve­zetnek egy folyamatosan újraírt ál-történelemmel, aminek kö­ze nincs az igazsághoz." (Czike László)

"Egy népnek, egy nemzetnek kellenek eszményképek, de ezek ne hamis és méltatlan eszményképek legyenek. (...) Nem csupán az a célom, hogy ledöntsek személyeket a piedesztálról, úgy, hogy oda ne kerüljön senki más. Az is célom, hogy meglássam és megláttassam azokat az alakokat is, akik valóban megérdemlik, hogy a piedesztálon álljanak."(Dr László András)


"Függetlenül attól, hogy a végső cél politikai, társadalmi, vagy vallási, a titkos társaságok működési elve ugyanaz: mozgásba hozni emberek tömegét és felhasználni őket egy olyan ügy érdekében, amiről nincs tudomásuk." (Nesta Webster: Titkos társaságok és felforgató mozgalmak )

2012. január 2., hétfő

Petőfi, az illuminátus propagandaszócső

avagy

KIK VOLTAK A MAGYAR ILLUMINÁTUSOK?  I. rész

Többször foglalkoztam már itt 1848 hamis, álhazafias propagandaimázsával, Kossuthtal, Arannyal, Petőfivel, a forradalmár költők, írók felforgató, a nemzeti érdekkel ellentétes cselekvésre uszító demagógiájával. A Petőfiről írt egyik bejegyzés lényege ez volt:

(...)legtöbb kanonizált újkori történelmi "hősünkhöz" és írónkhoz hasonlóan! - Petőfi irodalmi és politikai tevékenységével azokat a világszétverő erőket szolgálta, melynek eszközei a "haladó", "felvilágosult" eszmék és szervezetileg többek között a szabadkőművesség.
Ezek ravaszul fogták be az utóbbi évszázadokban nemzetünk legkiműveltebb emberfőit, tehetségeit saját céljaik szolgálatába, a saját hazájuk elleni országháborító, felforgató tevékenységre, kit megtévesztéssel, kit megvásárlással.

Számomra már csak az kérdéses, hogy például Petőfi csak a forradalmi, jakobinus, vagy netán az 1848-as Kommunista Kiáltványhoz is kötődő eszmék lelkes híve volt, ami nem kis karrier- és becsvággyal párosult nála, vagy pedig egy az egyben volt szervezeti kapcsolata is a világszétverő mozgalmakkal, konkrétan a szabadkőművességgel.

Nézzük meg most konkrétabban ezt az utóbbi kérdést, nem is a szabadkőművességre szűkítve, hiszen az az igazán komoly világszétverésnek inkább csak "lova", hasznosítható infrastruktúrája volt. 

Modern korunk szándékos rombolásának legfontosabb szervezeti kerete az Adam Weishaupt nevéhez fűződő Illuminátusság. Itt nem szükséges részletesebben ismertetni az Illuminátusok történetét, erről magyarul is elég sokat lehet olvasni, nem utolsósorban Drábik János publikációiban, ollózásaiban. 

(Azonban Drábik épp a magyar 1848 és Kossuth szerepe, vagy nyilván Petőfi megítélésében is alapvetően félrevezet, vagy tévedésből, vagy szándékosan, miközben általában az 1848-as európai forradalmi hullám illuminátus jellegét hangoztatja! Fából vaskarika nála, hogy a "Népek Tavasza" ugyan illuminátus felforgatóhadművelet volt, de ennek magyar aktivistái "tiszták maradtak", jó hazafiak voltak... A "Kossuth-bankó", mint Rotschild-ellenes "pénzügyi szabadságharc" elmélete pedig akkora marhaság, hogy érdemes lesz külön foglalkozni vele.)

Az illuminátusok szervezetéről persze a közkézen forgó ismertetőkben is szerepel, hogy sokkal ősibb hasonló felforgatómozgalmak folytatása, ehhez itt csak annyit tennék hozzá, hogy az egész felforgatás célja nem igazán az, amit általában emlegetnek. Weishaupt és társai, valamint követőik számára a magánpénzrendszer, az uzsoratőke hatalmának elősegítése, vagy a "Világuralom" megszerzése, az egységes Világállam kiépítése sem a legvégső célok voltak, ezek is csak eszközök. 

A legvégső cél a ROMBOLÁS, az egész emberiség, lényegében A TEREMTÉS MŰVÉNEK ELPUSZTÍTÁSA!

Drábik és mások is magától értetődő, bizonyított tényként említik, hogy az előző bejegyzésben Wurmbrand által cáfolhatatlanul sátánistaként leleplezett Marx és kommunista ideológiája is az illuminátus mozgalom körébe tartozott, a Kommunista Kiáltvány programja egy evolválódott szövegváltozata Weishaupt és társai eredeti programpontjainak. Tehát mindaz, amit Wurmbrand Marxról és elvtársairól megállapít, Weishauptra és az összes illuminátusra is igaz, ők Lucifer követői, céljuk az emberiség elpusztítása, a Mélységbe, a Pokolba zuhanása, ahová magukkal akarják rántani. E végső célt csomagolják be a "Felszabadítás" demagóg álca-programjának mindig a zsákmánytársadalmak sajátosságaihoz igazított változataiba. (Hol nemzeti, hol munkás- hol szexuális stb. "felszabadítás" hazugságába, csalijába.)
E cél elérésének elengedhetetlen eszköze a fennálló kormányzatok, vallások, intézmények, erkölcsök lerombolása, mindezeket démonizáló felforgató propaganda és mesterségesen szított forradalmak, konfliktusok, háborúk által.

Ezt a magyarázatot az illuminátusok, sőt elődeik romboló fellépésére persze már Nesta Webster "Titkos társaságok és felforgató mozgalmak" c. könyvében is megtaláljuk:

Mi volt e rejtett hatalom célja ?  Pusztán egy bajor professzor agyában született, húsz évvel korábbi, pusztító terv volt-e, vagy már valami sokkal régebbi, rettenetes erő megjelenése, ami évszázadokon keresztül lappangott és amit Weishaupt és szövetségesei most felébresztettek?  A középkori sátánizmus kitöréséhez hasonló rémuralom nem magyarázható anyagi indítékokkal.  A gyűlölet, kéjvágy és kegyetlenség orgiája nem annyira a gazdagok ellen irányult, mint inkább a szegények ellen, de legfőképpen a tudomány, művészet és szépség elpusztítására, az egyházak és minden olyan nemes és szent dolog lerombolására, amit az emberiség nagy becsben tartott .  Mi volt ez, ha nem sátánizmus?
Az illuminátus rombolás hazai, magyar szervezetének és kádereinek konkrét feltárásához érdemes beletekintenünk Weishaupt összeesküvésének két korai, alapműnek számító leleplezésébe.

Az egyik a francia jezsuita Augustin Barruel abbé 1797-ben megjelent műve, "A jakobinizmus történetét bemutató emlékiratok" címmel, a másik John Robison magas rangú skót szabadkőműves professzor 1798-ban megjelent "Bizonyítékok egy Összeesküvésre Európa összes Vallása és Kormánya ellen, melyet a Szabadkőművesek, Illuminátusok és Olvasókörök titkos találkozóin szerveznek"  c. könyve.

Idézek néhány mondatot Barruel könyvének egy ismertetéséből, melyek teljes mértékben vonatkoznak a Világforradalom 1848-as felvonásának hazai hadszínterére és a forradalmat előkészítő "reformkor" erjesztésére is. Ez nem meglepő, hiszen ahogy az ismert vicc szerint "nincs két csőcselékünk", úgy az európai újkornak sincs két Világforradalmi szétverő folyamata, a magyar '48 sem lóg ki csodásan az egészből:

Barruel szerint a Forradalom nem volt spontán népfelkelés, amely egy régóta elnyomott közakaratot fejezett volna ki.  Ehelyett egy egységes kisebbségi csoport műve volt, amely erőszakot, megtévesztést és terrort alkalmazva kényszerítette akaratát az ártatlan és mit sem sejtő lakosságra.
Az Illuminátusok radikalizálták a mozgalmat a trón és oltár ellen, és a lakosság nagyobb csoportjait befolyásolták rejtett elveik elfogadására.


Barruel úgy gondolta, hogy az összeesküvők igyekszenek "feltölteni az emberek agyát a felkelés és lázadás szellemével", radikalizmust reklámozva az egész társadalomban.

Nézzük tehát a két kortárs leleplező mű (Weishaupt mindkettő szerzőjét túlélte!) néhány kiragadott részletét, melyek megvilágítók, Illuminálók lesznek a Világrombolás hazai ügynökeinek felismeréséhez!
Nem lesz meglepetés, hogy nem igazán a személyek fognak az ismeretlenségből előbukkanni, hanem épp ellenkezőleg, a legismertebbekről fog kiderülni a csak a fősodor történelemszemlélet és a széles közvélemény számára hihetetlen tény, hogy ők voltak a magyar illuminátusok! (már amennyiben a széles közvélemény értesülne ezekről a tulajdonképpen pofonegyszerű, banális, és a felszínen heverő összefüggésekről...):

John Robison: Bizonyítékok egy összeesküvésre:
... Spartacus (Weishaupt) és Rendje összes elve és célja a legegyértelműbben látszik a harmadik Misztérium Osztályban. (...) A Pap fokozat tartalmaz: 1. Egy Bevezetést. 2. Az e fokozatba való Befogadás további követelményeit. 3. Amit úgy neveznek, hogy Útmutató a Harmadik Kamarában, amit a jelöltnek el kell olvasnia. (105 old.) (...) A Pap fokozatban a legfigyelemreméltóbb dolog az Útmutató a Harmadik Kamarában. Ez a vezetők magánlevelezésében található. (Nachtrage Original Schriften 1787, 2nd Abtheilung, page 44.) (106.old.)

"A királyok szülők. Az apai hatalom megszűnik a gyermek éretlenségének megszűnésével; az apa pedig kárt okoz gyermekének, ha továbbra is fenn próbálja tartani jogát ezen az időszakon túl. Amikor egy nemzet felnő, a királyok gyámsága végetér." (107.old)

A felvételi ceremónián a koronák és jogarok az emberi lesüllyedés jeleiként szerepelnek. (109.old.)

Vessük ezt össze Petőfi számos vad királyellenes verse közül ezzel:

A KIRÁLYOK ELLEN
Tudjuk, hogy játék kell a gyermekeknek;
Midon a népek gyermekek valának,
Magoknak cifra ragyogó játékszert,
Bibor karszéket, s koronát csináltak
,
S rányomták ezt egy fajankó fejére,
S felülteték e fajankót a székre.

S itt a királyság, ezek a királyok,
S ok, ahol ülnek, ahol fejök szédül,
Azt gondolják a kábító magasban,
Hogy uralkodnak isten kegyelmébül.
Csalatkozásban éltek, jó királyok,
Nem uraink, csak bábjaink valátok.

De nagykorú lett a világ, s a férfi
Nem gondol többé gyermekjátékáva
l.
Le hát a biborszékekrol, királyok,
És fejetekrol le a koronával!

Ha nem teszitek azt le fejetekrül,
Leütjük, s majd a fej is vele gördül.

Így lesz s nem máskép. A bárd, mely Lajosnak
Párizs piacán lecsapott nyakára,
Elso villáma volt a zivatarnak
,
Mely rátok készül, s kitör nemsokára;
Igen, maholnap meglesz érkezése,
Nem én vagyok már elso mennydörgése!

Egy rengeteg lesz a föld kereksége,
S e rengetegben vadak a királyok,
Kergetjük oket, és fegyvereinket
Szilaj gyönyörrel sütögetjük rájok,
S vérökkel fogjuk ezt az égre írni,
Hogy nem gyermek már a világ, de férfi!

Pest, 1844. december
Rengeteg hasonló példát hozhatunk még a lényegében szó szerinti megfelelésre az illuminátus program és Petőfi versei között, amit később érdemes is lesz megtenni, és nem is csak Petőfi esetén. Azonban már ez a kiragadott példa is elég ahhoz, hogy bizonyítsa, Petőfi írni tudása, költői tehetsége a leghétköznapibban vett MESTERSÉGBELI KÉSZSÉG, amit gátlástalanul bértollnokságra használt, vagy mondjuk így: ideológiai-politikai szócső-szerepre!!! Petőfi az illuminátus világszétverő titkos társaság propagandistája. Nincsenek semmiféle saját "látomásai", amiket annyi tanulmányban próbáltak megfejteni az irodalomtörténészek, egész egyszerűen BROSSÚRÁKAT kapott (nem elsősorban a királyok, vagy az egyház, hanem végső soron az Emberiség ellen!) összeesküvő feljebbvalóitól, amiket ő, a profi csak RÍMBE SZEDETT, kb. úgy, ahogy a nyomdász kiszedi másvalaki szövegét. 
Pokoli Pojácák (Zichy Mihály: Talpra magyar!)

137 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szevasztok!

XIX. század költői dettó nem útópia

erről regelékek nektek már mióta és az idi csak óta...

szer-e-tett

spari:....

Névtelen írta...

A Habsburgok is szabadkőművesek voltak, tehát ha ŐK kreálták a forradalmat, akkor mégegy csavar van a történetben, s a forradalom majd szabadságharc színjátéka csak arra kellett, hogy leverhessék és meggyengíthessék a magyar népet.

Bobkó Csaba írta...

Nem "a Habsburgok" voltak szabadkőművesek, hanem akadtak egyes szabadkőműves Habsburgok, továbbá az udvarban, a központi birodalmi adminisztrációban kezdettől elég nagy volt a vakoló penetráció.
Nem ők kreálták a forradalmat, mármint nem "a Habsburgok", bár a kormányzat egyes elemeinek összejátszása a nyílt forradalmárokkal lényegében egyértelműnek tűnik. A 12 pont kinyomtatása március 15-én, vagy Lamberg csalétekként felkínálása a merénylet megszervezői számára ilyen gyanús ügyek.
A magyar nép meggyengítésére az udvarnak semmi szüksége nem volt, a magyar nép nem volt királyellenes, a forradalom két fő vesztese a magyar nép volt és a király...

Névtelen írta...

Akárki írta ezt a hülyeséget e cikk formájában megkérdezném honnan tudja ő mindezt? Talán a leleplező könyvek tucatjaiból, amelyek egyáltalán nem tekinthetőek hitelesnek, viszont látom az "átírt történelem" elmélet még mindig nagy népszerűségnek örvend. Az élénk fantáziájú félművelt marháknak diliházban a helyük és nem az interneten!

Névtelen írta...

A gólya hozza a gyereket, mese is látványos!

Bobkó Csaba írta...

Bizony.

Névtelen írta...

Nem tudnék eleget járni a templomba hálaáldozat gyanánt, ha a mai liberálisok olyan értékrendűek volnának, mint Petőfiék. A reformkori és a mai libsik egybemosása komolytalan dolog. Olyan messze vannak egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől. Mint ahogy az is, hogy a tizen - huszonéves költőn számon kérjük a forradalmiságát. Ha a tinédzser kori önmagunkat vizsgálnánk,nagyon kevesen maradnának, akik nem felforgató "illuminátusok" - a fönti, nem túl szerencsés szóhasználattal kifejezve.

Bobkó Csaba írta...

Először is a mai irritáló hazai libsik zöme minden romlottsága ellenére nem eolyan tudatos sátánista, amilyen Petőfi volt. Róla továbbra is sokat tervezek írni, nemsokára jön gnosztikus hitvallása. Egész egyszerűen a felforgatást ajkkor hazafias álruhába öltöztették, mára pedig ezek a rombolási folyamatok már ellenségesen állnak a nemzet, a hazafiság fogalmához, miközben modern fogalmukat is eleve e körök hozták lértre, nagyon stzerencsétlenül. (a modern nemzettudatok mind a zsidó Választott Nép tudatot, mint pokoli modellt utánozzák)
Petőfi egy korán érő ember volt még a maga századában is, a 26 éves költőt valami éretlen kamasznak beállítani teljes képtelenség. Jókai talán 23-24 évesen lapszerkesztő és komoly békepárti politikus, semmi éretlen ifjúség nincs ezekben, vén fejjel is éppolyan bomlasztók (amelyik megérte), csak a kor viszonyai között ezt burkolniuk kell. Arany meglett emberként is folytatja Petőfi felforgatását, pl. a tőle stafétaként átvett A velszi bárdokkal, mint elemeztem. Mark Twain aggastyánként is sátánista volt, stb. stb.

Névtelen írta...

Vannak ismereteim a sátánistákról. Amikor Petőfit olvasom, egyáltalában nem jut eszembe a sátánizmus. Olvasva a fenti eszmefuttatást is, nem értem, hogy miként lehet asszociálni a sátánistákról Petőfire,meg a ballibsikre. Szerintem ennek a háromnak abszolut semmi köze egymáshoz, noha nem zárom ki, hogy a sátánisták között lehet sok ballibsi és a ballibsik között még sátánista is.
Azt sem zárom ki, hogy a zsidó választottság hatott az újkori nemzettudat kialakulására általában. De a magyarságnál ez nem így volt - vitatkozom a történészekkel - mert nálunk nem a 19. század a nemzeti öntudatra ébredés ideje, hiszen ez sokkal korábban történt.

Névtelen írta...

"S a király, a honnak atyja,
Mint valóban jó atyánk,
Karjait kiterjesztendi,
És az áldást mondja ránk."
Írja Petőfi 1844-ben Védegyleti dal c. versének záróakkordjaként. Ennek ellenére korábbi verseiben, - s a későbbiekben még inkább! - megnyilvánul a nemesség és a királyság elleni gyűlölete. Illyés Gyula szerint a francia forradalom irodalmát tanulmányozva vált Petőfi előtt világossá sok ifjúkori megaláztatásának oka. Olthatatlan úrgyűlöletében nem nehéz meglátni a kisebbrendűségtől frusztrált ember irigy ellenszenvét minden és mindenki ellen, amit és akit nálánál felsőbbrendűnek érez. Költői tehetsége és intelligenciája ellenére egy iskoláját sem fejezte be, tétlenül nézte szülei elszegényedését és gyakorlatilag végigcsavarogta az életét.
De tekintsük úgy, hogy ezekért megbűhődött Barguzinban. Isten nyugosztalja lelkét!
Tihamérffy

Bobkó Csaba írta...

A Védegyleti dalban valami formai okból volt kénytelen a királyról jót mondani, (a vers megrendelői elvárták), később ezt annyira szégyellte, hogy (addigi) összes versei kiadásából is kihagyta. Persze a legfelforgatóbbakat meg a cenzúrára tekintettel szintén. Illyés és más szerzők, pl. Fekete tévednek, vagy félremagyarázzák, ha személyes sérelmekkel magyarázzák úrgyűlöletét. Személyes sérelmek ilyen téren nem igen érték, egyszerűen a tipikusan marginális értelmiségiekből toborzott gnosztikus felforgatás (lásd Voegelin elméletét) propagandájának szócsöve lett. Faluról fővárosba került poétaként, hírlapi firkászként a népet nagyon le tudta nézni, erről majd írok. Lásd "Kedves rokonok" c. felháborító versét.
Barguzinba jutása szerintem kizárt, keresztényileg viszont szép tőled, hogy a lelke üdvéért könyörögsz! :-)

Névtelen írta...

Kerestem a Kedves rokonok c. versét, de nem találtam. Mikor írta?
Rendben, az egyértelmű, hogy az 1848-49-es "forradalom és szabadságharc" szabadkőműves felforgatás volt, mely évtizedekkel később a Monarchia szétszaggatásához és végül Trianon-hoz vezetett, - ezt minden józanul gondolkodó legitimista így látja. De hogyan viszonyuljunk a Rákóczi-szabadságharchoz? Rákóczi nem volt szabadkőműves, sem protestáns. Zászlain és pénzein Isten neve és a Nagyboldogasszony képe szerepelt. Rákóczi királyságban gondolkodott, nem akart köztársaságot, de az igaz, hogy ő sem "magyar vérű" uralkodót szánt a trónra ültetni, mert egy bajor választófejedelmet hívott meg, aki viszont nem vállalta. Kezdetben - legalább is a történelemkönyvek szerint, - csak annyi baja volt a Habsburg-házzal, hogy a török kiűzése után a magyar nemesség nem kapta vissza teljes egészében a birtokait, tehát valamilyen szinten még jogosnak is mondható a felháborodás (persze, biztos voltak olyan igénylők is, akiknek a török uralom előtt nem, vagy csak kisebb birtokaik voltak, tehát igényük nem volt reális.) Aztán a későbbi irodalmi művek már úgy azonosítják Rákóczi kurucait, mint "nyakas kálvinista magyarokat". Akkor végül is mi volt a Rákóczi-féle lázadás? Birtokvita, trónviszály, vagy közönséges felforgatás? Tény, hogy Rákóczinak a törökök adtak menedéket. Ez a magyarság egyik legnagyobb tragédiája: két hatalmas birodalom között őrlődött századokon át, aki a Habsburgok és a katolikusok ellen volt, azt a török támogatta, aki a török ellen harcolt, azt Nyugat-Európa sz@rban hagyta...

Tihamérffy

Bobkó Csaba írta...

Valahogy elkerülte a figyelmem ez a hozzászólás, bocs, hogy csak most válaszolok. Petőfi: Kedves VENDÉGEK, 1844. Rákóczi ugyanabba a nemzetvesztő vonulatba tartozik, mint Kossuth, eleve beleszületett az országháborító, két idegen hatalom (NApkirály és a török) zsoldjában álló kuruc-rózsakeresztes közegbe, mely mögött az ideológia a nyugati vakolóké volt. Erről már jrtam és sokat szeretnék még írni. A protestantizmus a világfelforgatás trójai falova volt, amin nem változtat, hogy II Ferenc nagyanyjának köszönhetően már katolikus volt. Ez jól jött ahhoz, hogy kurucai nem folytattak olyan katolikusirtást, mint korábban, ez kétségkívül nagy szerencse, de egész fellépése lényegében az európai protestáns párt ügyét is szolgálta a napkirály és a török más természetű (nem spirituális-forradalmi jellegű, hanem geopolitikai) ellenséges érdekein túl. Az egész Rákóczi-család a kezdetektől okkultista, már az első fejedelem Öreg R. Zsigmond alkjmiával foglalkozik, II. Ferencig bezárólag. (ő nem alkjmiával, hanem más ágakkal) Tudom, hogy akadtak okkult Habsburgok is.

Névtelen írta...

Csaba,
A kérdés rövid: Mit lehet tudni Pap Gáborról és Szántai Lajosról?

Bobkó Csaba írta...

Szántai Lajosról nem sokat tudok, azt látom, hogy némileg felugrott Pap Gábor szekerére. Az előbbiről nézd meg a legutóbbi négy bejegyzésemet (katár-manicheus téma), részben vele polemizálok, és még lesznek ilyen bejegyzések hazai történelem kapcsán. Veszélyes szélhámos, akinek van valamennyi ismerete, de pl. a filoszemitizmus/judaizálás vádját a megszokott módon épp azoknak szegezi, akik kűzdöttek ellene és azokat dicsőíti, akik ebben bűnösök voltak. Hogy mást ne mondjak e bejegyzés alatt, Petőfi is nyomatta a filoszemita propagandát , de bizonyára pénzért (vannak ennek nyomai) és karrierizmusból. Forradalmár társai körében a zsidók propagálása alapkövetelmény volt. Ezt elhazudja Pap Gábor.

Névtelen írta...

olvastam ezeket és pont ezért kérdeztem nyiltabban rá a személyükre.
Minden szélhámosnak van célja. Pap Gábornak micsoda? Vakoló lenne? Nem hiszem... Mégis mi a motívációja?

Más. Utalsz az áprád korra az írásaidban. Mit gondolsz erről az időszakról?

Bobkó Csaba írta...

Az Árpád-kor utolsó évszázadáról a következő utáni bejegyzésben tervezek írni. Részben Pap Gáborral polemizálva, de többről is lesz szó. Pap Gábor szélhámoskodása teljesen beleillik a protestáns párt által évszázadok óta sulykolt kurucos történelemképbe, aminek része volt a zsidó radikálisokkal való együttvakolás az országszétverő páholyokban Trianon előtt. Tehát e vonulat szellemi vezetői nagyon is vakolók voltak, kuruc kori elődeik pedig rózsakeresztesek, ami a modern szabadkőműveség előszobája volt. PAp Gábor szellemi társai Makovecz és Jankovics Marcell, utóbbi gnosztikus János Vitézét is érdemes lesz elemezni, Makoveczről pedig alapadat, hogy vakolt. Nem kőművesként, hanem szabadkőművesként. Simán el tudom képzelni, hogy valami szervezetben Pap is tag, de az is lehet, hogy páholy nélküli vakoló, a fogalom ismert. A lényeg, hogy szervezeti kapcsolatoktól függetlenül is (de azt se zárom ki) az ő ügyüket képviseli és elég hatásosan, sikeresen. Makovecz halálával elő is léphet a gnosztikus tábor főgurujává, ő is idős, de elég tartós anyagból levőnek látszik.

Névtelen írta...

Pap Gábor tudatosan beszél hülyeségeket, míg Szántai sztem valóban bolond, zavaros tekintetű ember.

z

Bobkó Csaba írta...

Én nem becsülném le (és a dilisség diagnózisával nem menteném fel!) Szántait sem, PAp esetében kell valami gonoszságnak lenni a tudatos félrevezetés mögött. Mert butának és tudatlannak nem tűnik, nyilván olvasott a manicheusok mitológiájáról, kozmológiájáról és kozmogóniájáról németül eleget. (Úgy tűnik, csak ezt az idegen nyelvet ismeri...)

Névtelen írta...

Géczy Gábor addig volt hasznos, míg a fenntartható, regionális gazdálkodásról oktatott.

De most már őstörténelmi-, ősmagyar ezoterikus- és nyelvtörténeti-fejtegetésekkel, gnosztikus dolgokkal elkaszálta magát a szememben.

Vicces, amikor az amúgy gnosztikus-szinkretikus „A Mátrix” c. filmbe meg vmi hasraütés szerű teljesen más gnosztikus dolgot magyaráz bele – mindezt unatkozó kisnyugdíjasoknak. : )

kételkedő írta...

Pap Gábor egészen biztosan tagja a szektának, hisz annyira koherensen képviseli a gnosztikus ideológiát. Csak éppen az a feladata, hogy ő legyen a "renitens", akit hivatalosan senki nem ismer el, így tagyen szert népszerűségre. Géczi Gábor ugyanez, csak "zöldben", ő ráadásul zsidó is. Tragédia, hogy az okkult szekta csapdába ejtette a fenntarthatóság, önellátás témakört, ami pedig önmagában nagyon fontos lenne. De már jóformán mindenki, aki ebben gondolkodik, állandóan "MAG"-ról beszél, hányni kell tőlük. Igazán le lehetne már leplezni ezt a kártékony zsidót, nem igaz, hogy a követői nem ismerik fel.

Névtelen írta...

Csaba,
Nagyon érdekes gondolatokat lehet olvasni nálad, ami sok szempontból igazított a gondolkodásomon. Ami egyértelműen kimondható, hogy az oldalad nem titkoltan habsburg “párti”. Ahogy Pap esetében a kurucos gondolkodás felülír mindent, úgy nálad a labancos szemlélet. Ez nem kritika, szerintem érthető is. Viszont pont ezért érdekes a te véleményedet olvasni a kurucos Pap állításaival kapcsolatban.

Mit szolnál, ha egy sorozat készülne, amolyan feleselő napló. Én tolmácsolnám Pap-Szántai duo mondatait, de reagálnál rá? Az első kérdés IV. Károly személyes felelőségére vonatkozna Trianonnal kapcsolatban.

1. Igaz, hogy az ő (király és legfőbb hadúr) személyes utasítására (azaz a mindenki által várt utasítás elhalasztásával, megtagadásával) a világháborúban még nagyjából érintetlen önálló magyar sereg kénytelen volt karbatett kézzel nézni, ahogy az antant és a kisantant szétszedi az országot. Pedig a király lehetősége megvolt a védekezésre, de IV. Károly passzív viselkedésével (a védekezés elnapolásával), valamint a hadsereg lefegyverzésével igen is elősegítette a későbbi Trianoni tragédiát. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy ténylegesen nem cselekvő király (mint legfőbb hadúr) parancsát a vezérkarnak és a hadseregnek jogilag nem volt lehetősége felülírni. Miért nem volt hajlandó kiadni IV. Károly az általános mozgosításra az utasítást, amíg még nem volt késő? Ha tényleg ez történt ahogy leírtam, akkor IV. Károly kinek az érdekeit szolgálta: az Antantét? Szerintem igen! A vakolósokét ? SZerintem igen! Tehát azok érdekeinek felelt meg, akik a vh-t is kirobbantották. Csaba ezzel mennyire értesz egyet? Ha Magyarország akkor szembeszáll a kis- és nagyantant akaratával, ahogy Attatürk is a törököknél, akkor lehet, hogy csak kisebb terültveszteségekkel és pénzügyi megszorításokkal tudta volna Mo átvészelni a XX. századot.


2. Hogy lehet, hogy Ausztria, akinek jóval nagyobb volt a felelőssége, mint Mo-nak az első vh kirobbanásában (itt a közvetlen felelősségre utalok, nem a tényleges, vakolós okokra) területeket kapott Mo-tól?
3. Milyen ok miatt mondott le írásban IV. Károly? Ki kényszerítette, mi volt a tényleges oka? Csereügylet, osztrák előnyök, családi érdekek, családi Magyar gyűlölet…?

Ezekről egyre többet hallani, olvasni az “összeesküvés elmélet” és a Pap féle kurucos oldalról. Neked mi az ide vágó verziód, véleményed?

Bobkó Csaba írta...

SAjnos a lényegi kérdésekre röviden csak annyit tudok egyelőre válaszolni, hogy még fehér folt az ismereteim terén épp a Monarchia felbomlásának időszaka, benne a király szerepe is. Ezt szeretném pótolni, de érdemben csak azután vállalkoznék ilyen vitára. Viszont nem gondolom, hogy bármilyen ideológiai elvakultságom lenne Habsburg-ügyben. Ellentétben a legitimista közeg jó részével nem vagyok beléjük szerelmes, egyszerűen a józan, kritikus történelemvizsgálat alapján a dinasztia hazánk történelmében a legjobb, leghasznosabb. Igazából csak egyetlen másikkal lehet összevetni, mely hasonló ideig állt az ország élén és bármennyire is nem feledhetjük az államalapító Árpádok érdemeit, sajnos az Árpádok mérlege sokkal rosszabb. Mivel az Árpádok az elején hoztak létre egy erős államot (őket szeretjük is), viszont utolsó évszázaduk Iv. Bélát félig-meddig leszámjtva az állam szétzüllésének időszaka, nemsokára tárgyalom, hogy például hogyan. Ezzel szemben a Habsburgok csődtömeget kaptak és a végére kikovácsoltak egy egységes, gazdaságilag felemelkedő országot, amiből hálából kurucaink kirúgták őket, büszkén vállalva az ország harmadára zsugorodását az örömért cserébe, hogy kb. apagyilkosságot követhetnek el. Mert Nagy-Magyarország a török-kuruc harcok után másodszor a történelemben nem jött, nem jöhetett volna létre a Habsburgok nélkül...
A dinasztia azért volt jótétemény az országnak, mert korán intézményesedett náluk az erős központi hatalom, ami lehetővé tette, hogy ha középszerű, vagy gyenge képességű az uralkodó, az állam abba nem rendült bele. A Habsburgok zöme inkább ilyen volt. Nálunk előttük kiemelkedő uralkodó kellett az erős államhoz, de ilyen nem terem minden héten. Tragikus, hogy épp a birodalom és országunk tudatos felbomlasztása idejére, a dinasztia végső bukását okozó legnagyobb válsága idejére egy gyenge képességű király és császár került a trónra. Egy Mária Terézia sokkal többet ért volna ilyen helyzetben. Én Ferenc Józseffel is elégedetlen vagyok, majd megírom, miért. Viszont az ország szétbomlasztását a gyengébb Habsburgok is akadályozták, a főfelelősök saját kuruc hazaárulóink, akik a kuruckultusz Trianon előtti kifejlesztésével és a vakoló páholyok forradalmi propagandájával meggyűlöltették saját államukat az államigazgató elit derékhadával, főleg az erre évszázadok óta fogékonnyá nevelt protestánsokkal. Ezért rohantak elitemberek tömegesen boldogan felesködni a Nemzeti Tanácsra. Persze, hogy a királlyal nem lehetünk elégedettek, de vajon Tiszával lehetünk? A királyt lemondásra rábíró magyar vezetőkkel lehetünk? A Trianont örömtánccal ünneplő protestáns szerzőkkel és mai népszerűsítőikkel lehetünk? A Habsburgok mulasztásai tűnnek a legkisebbeknek e téren... Persze Ferenc József mulasztásait tárgyalni kell majd, esztelenség volt a hazatérő Grand Orientesekre bízni a Kiegyezés után a kormányrudat, és 67-ig várni a Kiegyezéssel, nem támaszkodni a Kossuthot joggal utáló magyar konzervatívokra 1849 őszétől. Ferenc József is gyenge képességű volt. De a kuruckultuszgyártó elitünk bűne nagyobb, és a mi bűnünk is nagy, ha sokáig lesz még szobra az Ötödik Hadoszlop neves politikusainak és tudatiparosainak.
Azt hiszem, nem aggódnék egy vitától Pap Gáborékkal. Egyébként zajlik is, persze ez a szerény kezdet. Módszeresen, felkészülten kell végigvenni a történelmünket és ellenőrizni az ezektről élő képet. A magam módján ezt teszem. Természetesen fontos kérdés, hogy eleve megvan-e a helyes világnézet, ami alapján észrevesszük a hazugságokat, vagy menet közben alakul ki ilyen világnézetünk, a hazug világkép belső ellentmondásaira keresve a magyarázatot. Nálam az utóbbi, én is kuruc nevelést kaptam, mint a többség.

Burgenland elveszte nem meglepő, a határok meghúzásában semmilyen igazságnak nem jutott szerep, ezért kellett volna észnél lenni, jól politizálni korábban. Jellemző, hogy Prónayt Horthyék kigolyózták a klubból, nyíltan nem mehettek neki, de harci feladatuk nem az volt, hogy ilyet támogassanak.

Névtelen írta...

Csaba,

Félre ne értsd, nem vádollak elvakultsággal. Te a világot a magad szemszögéből vizsgálod és én nagyon sok mindenben egyet is értek veled, mégha számomra a Habsburgok sose voltak a kedvenceim.

Mielőtt megfogalmazom a következő kérdésem (Pap Gábor gondolataival kapcsolatban) tájékoztatnálak, hogy az oldalamon bevezettelek Téged egy általad nem igazán tisztelt társaságba. Bár a többségével nem vagy közös szellemi platformon, azért mégis köszönettel tarozom feléd is a honlapod gondolataiért. Az eltérő álláspont ellenére szerintem egész jól mutattok együtt: http://www.naput.hupont.hu/

Ezek után a következő kérdés:
II. Rákóczi Györgyhöz kapcsolódik. TÖbbször utaltál rá az írásaidban, ezért nem a már leírt gondolatokra lennék kiváncsi. Csak egy történelmi eseményt ragadnék ki, melyen alig pár hónapja Rodostóban a Rákóczi házban tűnődtem el:

Pap Gábor szerint az ország leggazdagabb nemesének állítólag lehetősége volt a szabadságharc/felkelés (ez udvarias gesztus feléd!) leverését követően bűntetlenül visszatérnie a családi birtokaira, vagyonába. Ő mégis a száműzetést vállasztotta és ezzel együtt a székfaragást. Vajon mi lehet a tényleges oka a döntésének? Félelem a habsburgok hamis igéretétől, bizalmatlanság, gyerekkori negative tapasztalat a habsburgok igéretével szemben, esetleg zsarolás a (francia) vakolók részéről, vagy pusztán csak az a hazafias szeretet melyet Pap Gáborék hangsúlyoznak? Lehetséges, hogy időközben azonosult azzal az ideológiával amit hangoztatott, lehet, hogy ez felülírta azt a motívációs erőt ami korábban vezérelte, (elfogadva a gondolatmeneted… )
Szerinted mi volt a fő motívációja, hogy Rodostó mellett döntött?

Névtelen írta...

Bocsi Ferenc akart lenni....

Bobkó Csaba írta...

Láttam, hogy újraközöltél és kicsit csodálkoztam is, tekintettel az oldal profiljára, de én mindig azt mondom, hogy virágozzék száz virág. Nagyon érdekes együttgondolkodás is kisülhet még ilyesmiből...
Ami Rákóczit illeti, valóban tragikus, hogy mekkora esélyt mulasztott el. Épp a francia történelemben is van rá példa, hogy a lázadók vezére a kegyelem után viszatér a király hűségére és újra lojális hadvezére lesz. Megfosztotta volna a későbbi vakolókat a kuruckultusz kiépítésének lehetőségétől, talán nincs olyan mértékű 48-as önsorsrontás, talán hozzájárul Trianon elmaradásához. Hogy miért választotta a koldusbotot, ahol egyrészt a Napkirály gatyáját adhatta oda, amikor az öltözködött (tényleg részt vett az öltözködési szertartáson, mint a király arisztokrata lakája), annak több oka is lehet.
1. A dac. Csakazértis. Pedig a haza nagy hasznát vehette volna, ha marad, mert példát mutat. Igaz, nélküle is MINDENKI belátta addigra, mekkora marhaságba hagyták magukat belerángatni.
2. Épp a népszerűtlensége miatt, eléggé halálhörgés, siralom hangzott az országban az ő 8 évi esztelen hadakozása miatt és a nagy semmiért, mert ezzel csak elodázta az újjáépítést és a lakosság nem kis része ráment. (negyede? Nagyapjának sikerült ERdély harmadát kiirtani a lengyel kalanddal. Ki emlegeti azt a kuruc táborban, mikor egy Habsburg se okozott haonlót se?) Szóval akár merénylettől is félhetett volna itthon, a magyarokétól!
3. Ambíciója még ekkor is a közérdek előtt volt, bízott benne, hogy visszatérhet török, francia segítséggel és ő lehet a főnök. Önzés.
4. Lehet, hogy Gazdái egyszerűen megparancsolták neki. Volt egy európai okkult párt, a Rákócziak ebbe bekerültek, a Stuartok és Pfalziak mellé, ez egy katolikusellenes, Habsburgellenes, rózsakereszetes (kuruc!) "párt" volt. Az egyes vezetők szőröstül-bőröstül a tulajdonai. Nem volt Rákóczi a maga ura.

Valahol a 4 tényező kombinációja a magyarázat. Nagy kár, hogy nem maradt, még nagyobb, hogy nem ült a fenekén 1703 előtt és nem élvezte, szervezte az újjáépítést valami országos vezetőként.

Névtelen írta...

Honnan tudod biztosra, vagy miből feltételezed Géczy Gábor, vagy pl. Zempléni Árpád (turanizmus) zsidóságát?

z

Névtelen írta...

„Én Ferenc Józseffel is elégedetlen vagyok, majd megírom, miért.”

csak nem azért, mert a szabad kezet adott a dualizmusban a zsidó nagytőkének?

kételkedő írta...

Zemplénit nem tudom, de Géczynek tipikus feje van, ő nem kétséges. Álnaivnak tartom az olyan kérdést, hogy honnan tudjuk, plyankor, amikor már ránézésre is egyértelmű. Nem mi tehetünk a belterjességről, ami annyira karakteressé teszi őket, és ehhez nem kell származásimbizonyítvány. Kíváncsi vagyok Csaba véleményére is persze. :-)

Névtelen írta...

http://sg.hu/cikkek/105196/nem-a-franciak-alltak-az-osztrak-magyar-monarchia-felbomlasanak-hattereben

fura, mert én arra emlékszem, hogy a franciák szinte mindenre rábólintottak, amit a kisantant kierőszakoskodott.

z

Bobkó Csaba írta...

Zempléniről valami zsidólexikonban is olvastam, ez nyilvános tény. A pánturanizmust csupa ilyen képviselte, pl. Vámbéry, az anol kém és cionista (amellett nagytudású orientalista az igaz), és a pán-eszmék mind illuminátus harci fegyverek, Schlözer. Herder társaságából. A pánszlávizmust is illuminátus németek találták ki! Géczyről meg azt se tudom, kicsoda... :-)

Ferenc József elszabotálta a kontervatív, Kossuthot megfelelően értékelő magyar elittel való kiegyezészűt 49-ben, 50-ben, hagyta, hogy a 49 végén még joggal Kossuth-gyűlölő közvélemyénnyel 20 év alatt elhitessék, hogy 48 szabadságharc volt. És jöhettek a Grand Orientes emigránsok haza, kormányt alakítani. Lényegében hagyta győzni a forradalmat, csak álruhában. Ezek után ezek az erők belülről szétverték államunkat. Erzsébetnek adott szifilisze a hab a tortán, amit az viszonzott az Andrássyval való esztelen viszonnyal. Egy lovászfiú sokkal méltóbb partner lett volna...

Névtelen írta...

Részben Vámbéry fia vitte tovább a Horthy-rendszerben az illegális szabadkőművességet.

„Ferenc József... hagyta, hogy a 49 végén még joggal Kossuth-gyűlölő közvélemyénnyel 20 év alatt elhitessék, hogy 48 szabadságharc volt.”

ez egy nagyon jó téma, hogy századokkal később tisztelt „nemzetvezető hősökről” a maguk idejében hogyan vélekedett szeretett nemzetük. pl. az északi anyák halott fiaik miatt gyűlölték Lincolnt 1865 után. de hát melyik anya szeret bármilyen „szabadságharcos vezetőt”, aki erőszakkal hívja be a háborúba gyermekeit a biztos halálba? gondolom az agyakat Petőfi hazafias-önfeláldozó-mártír propaganda versei mosták ki. : (

kételkedő írta...

Nem ismered Géczit, Csaba? Akkor csak vess egy pillantást a képére ;-) Te, aki olyanokról is megmondod, mint Putyin vagy a Kaczinsky ikrek, akikről más nem gondolná :-). Mellesleg, ha Papgábort érdemesnek tartod, Kkor Géczyt is érdemes megismerni, mert ő ugyanaz, de még veszélyesebb, mert csapdába ejti az önellátás témát, bevonzza azokat, akik erre fogékonyak, majd összeköti a gnosztikus irányzattal, így eltéríti rossz irányba. Attól kezdve a megtévesztettek Zt hiszik, aki érzékeny a fenntarthatóság valós igényére, annak az ezoterik irányába is el kell mennie, hiszen Géczy minden ilyen társaságban előbb-utóbb elődugja a ronda fejét meg a hatalmas hasát.

Bobkó Csaba írta...

Idéztem, hogy Petőfit mennyire gyűlölték a magyarok pl. a délvidéki harcok közepette, köztudott, hogy milyen népszerűtlen volt már 48 májusában a "nincs többé szeretett király!" miatt. A legendát olyanok hitték el elsőnek, akik nem éltek még akkor, vagy kicsik voltak, az idősebbek közül meg a konformisták úgy voltak vele, mint a választás után, amikor többen emlékeznek úgy, hogy a győztesre szavaztak, mint ahányan tényleg oda szavaztak.

Megnéztem Géczit, valóban láttam már, zsidókarikatúrának alkalmas retus nélkül... :-) Valóban, mindenhova benyomulnak. Ők a vörösök, ők a fehérek. Ők a zöldek. Ők az eretnekek és ők az inkvizítorok. :-) Ők az ávósok és ők az 56-os felkelők. (a hangadók) ŐK AZ ANTISZEMITÁK. (Szegedi, Morvai, stb.)

Névtelen írta...

ez a Gėczy egy csúnya ember, erről nem tehet. viszont az igénytelen megjelenéséről igen.

Bobkó Csaba írta...

Egyik se zavar minket. Az se, ha valaki zsidó ősöktől származzik. Ha holnap megtudom, hogy nagyanyám zsidó volt, nem fog lelki válságot okozni. De a történelemismeret és a jelen politikai-társadalmi-kulturális kavarások akár felszines ismerete arra tanít, hogy ha feltűnően zsidóképű embereket látunk nyüzsögni valamilyen feljövő mozgalomban, gyanakodjunk.

kételkedő írta...

Pláne, ha telerakja a mondandóját gnosztikus ideológiával, nyelvészkedéssel stb. Géczynek vannak olyan előadásai, amikben semmi ilyesmi nincsen, ha csak ezek alapján nézzük, akkor meg lehetne kérdezni,"de hát miért?" Épp most néztem egy ilyen videót. Ez csak az önellátásról szól (bár a vége felé ingoványos talajra téved, amikor egészségmegőrzésről beszél, csupa tudománytalan dolog).
Másutt viszont kilóg a lóláb. Van egy interjúja pl az egyébként zseniális de meg nem értett Országh Józseffel, ahol Országh szépen mondja a találmányait (víztisztítás, komposzt wc), Géczy meg állandóan közbeszól, és elviszi ezoterikus irányba, legszívesebben lecsapnám, hogy hagyja már beszélni Országhot
Nekem sem az a gond, hogy ronda (bár aki ekkora sörhasat növesztett, az nekem ne oktasson egészségről), az sem, hogy zsidó, csak a zsidósága a gnoszticizmussal együtt, na az már problémás. Egészben kell nézni egy ember tevékenységét. Több kárt tesz az ilyen, mint amennyi hasznot az igazságmagvakkal hoz.

kételkedő írta...

Itt van például az előadásaik programja: http://www.m7design.hu/magtar.hu/magunkrol/hazatalalas/
Magfalva a Géczy által alapított, ezoterikus filozófiára épülő önellátó település, ahol építőtáborokat, nyílt napokat stb tartanak. Reggelente napköszöntést tartanak (közös ima), a helyet a "hármas csillagösvény" alapján választották ki, stb :-)
Sajnálom, hogy olyanok belekerülnek ebbe a programba, mint az egyébként értelmes dolgokat beszélő Molnár Géza, Tóth Ferenc (utóbbi is nagyon elment ezós irányba, jobban tette volna, ha a fenntartható önellátás területén marad).

Bobkó Csaba írta...

Az utóbbiaknak még lehet a fejével beszélni. Gézát kérdeztem, úgy tűnik, felismert ebből sok mindent. Tóth Ferenc meg kimondottan a parazitákról tartott előadást, amikben humán hasonlatokat mutatott fel. Ezek után dolgozik a fénymagfalván? :-)

Névtelen írta...

„gnosztikus ideológiával, nyelvészkedéssel stb”

én is ezt írtam, nekem is ezzel van bajom, (duplán hamis) ezoterikus őstörténelem, new ages magyarkodás és önjelölt, botcsinálta, okkult nyelvészkedés - legbénább emigráns kiadványok szintjén.

jobberek nem veszik észre, hogy ez a leginkább káros a magyar nemzetre.

„Nekem sem az a gond, hogy ronda (bár aki ekkora sörhasat növesztett, az nekem ne oktasson egészségről)”

nekem is ez az ellentmondásosság ugrott be a videóiról. úgy néz ki, mint egy félig ápolatlan, zsíros-széndhidrátos kaján levő, félrészegen keménykedő faluszéli kocsmás alkesz. pedig hát egy végzett fizikustól többet várna el az ember.
nekem inkább Döbrögi és egy kocka szerelemgyereke ugrik be róla. : )

ezzel szemben Hetesi Zsolton látszik, hogy megtiszteli a hallgatóságát.

amúgy mindkettő fizikus eredetileg, nem?

Bobkó Csaba írta...

Na jó, a sörhasazást berekesztem, baráti körünkben is akadnak derék pocakos fickók, nem? :-) Bár lenne kétszer akkora hasa, csak ne terjesztene marhaságokat. Pap Gábor egy kulturált, tiszteletet keltő megjelenésű előadó, aztán mégis milyen káros...

Névtelen írta...

de Géczynél 2 rossz dolog van egyszerre. : )

igen, megvan, ezt a szót kerestem: jóllakott óvodás.

kételkedő írta...

Csaba, egy sörhasú attól még lehet a világ legokosabb és legjobb embere (Gécz nem az, ez látszik a beszédstílusán). Én csak annyit mondtam, az ilyen ne oktasson másokat egészségről. De tényleg nem ez a legnagyobb probléma vele kapcsolatban.
Hetesiről tudom, hogy kifejezetten ellenzi az ezós nézeteket, ő normális és rudományos ember. Egyszer láttam tőle egy előadast, ahol a hozzászólasoknál felállt egy egzaltált kinezetű "ősmagyar", és valami szeretetrezgésről kezdett beszélni:-). Hetesinek nagyon nem tetszett, erre emlékszem.
Molnar Gézától nem hallottam vállalhatatlan dolgokat, csak ez van, hogy ilyen körökben lép fel. Tóth Ferenc viszont sajnos közéjük tartozik, pedig más témában nagyon jók a meglátásai.

Bobkó Csaba írta...

Zsolt hívő katolikus. Mint asztrofizikus, levezette, hogy miért nem hamisíthatták meg a naptárt 300 év betoldásával. Az oldalmenűben linkelem. Csillagászok számára kiderülne az ilyen, a dolog kivihetetlenségén túl is. Gézával közösen szerkesztik a FFEK-et. Miközben Géza minimum korábban hitt a naptárhamisításban. Viszont aki a természetet szereti, gnosztikus nem lehet...

kételkedő írta...

Marpedig a Géczy féle zöld vonal keményen gnosztikus, viszont szeretik a természetet. Itt ellentmondás látszik. Vajon mi lehet a magyarázata? Azt sem hinném, hogy csupa naiv, megtévesztett ember, mert a vezetőik tudatosak, együttműködik az egész bagázs, mint egy szekta. Azt viszont semmiképpen nem lehet rájuk sütni, hogy nem szeretik a természetet.

kételkedő írta...

Géczy is fizikusnak mondja magát különben. A beszédstílusán ugyan nem az látszik, hogy tanult ember lenne, de biztos a személyisége sugárzok rajta át:-)

Bobkó Csaba írta...

A pedofilok is szeretik a gyerekeket, a kannibálok is szeretik az embereket... :-)

Amennyiben valaki tényleg szereti a természetet, nem igazi gnosztikus, csak tagja egy szektának, ahol az agyába mostak egy gnosztikus mítoszkészletet, gnosztikus jelképrendszert, stb. Akiknél ez valódi gnoszticizmussá érik, azok ember- és világgyűlölőkké, természetgyűlölőkké válnak. Idéztem egy harmadik fizikus-félét, a rakétafejlesztő Parsonst. Az irodalomból Sade, de minden forradalmi ideológus is ilyen. Mint az ifjú Marx, aki érettségiző korában világrombolásról ábrándozó sátáni verseket írt. Ezek tudatos, igazi gnosztikusok. Mások elszédített agymosottak, vagy bohócok. Az értelmesebbeket szembesíteni kell e körből, hogy mi az a gnoszticizmus igazából és válasszanak.

kételkedő írta...

Naivitás kizárva, akkor én megélhetésinek nevezném ezeket a figurákat. Az ezotéria, az ősmagyarkodás trendi, ebből pénzt lehet csinálni.
De akkor is skizofrénnek kell lenni, ha valaki gnosztikus ideológiát hirdet, közben pedig önfenntartó farmja van, ahol próbálja nem szennyezni az ivóvizet, összhangban élni a természettel stb. Vagy náluk a napimádat ezzel passzol? Még ezt is el tudom képzelni, akkor viszont nincsenek tisztában a gnoszticizmus alapjaival. De aki egy Pap Gáborral áll jó kapcsolatban, az ne lenne? Ellentmondás, ellentmondás!

Névtelen írta...

Csaba,

Igazad van Hetesi Zsolt, "mint asztrofizikus, levezette, hogy miért nem hamisíthatták meg a naptárt 300 év betoldásával." de azt is mondta, hogy ehhez 532 évet kellett volna hamisítani...

Ezek után érdemes elolvasni Tóth Gyula írását, főleg a pár napja publikált írásait! MEgéri, biztos vagyok benne ezek után már mást mondasz majd!
http://maghreb.blog.hu/2014/05/04/a_nagy_ciklus_ii_arszakida_evek
Csan

Bobkó Csaba írta...

Van egy tudatos gazember MAG-ja a csapatnak, Pap, Géczy, meg még nyilván egy páran. A többiek lehetnek megtévesztettek. Vukics is egy tipikus ügynök-féle szerepét játszotta, bár balfék ügynök volt. A katároknál is tilos volt húst enni, meg "Jó embernek" hirdették magukat, sokan el is hitték, csak éppen a gyakorlat volt más és az elméletben is ott volt a természet elpusztításának igénye. Ahogy a Makovecz-csapat tanaiban is. A gnosztikus alapú , vakoló szervezetek alapmódszere, hogy a beavatás alacsonyabb szintjein épp az ellenkezőjét tanítják, mint a gátlástalannak bizonyuló,. ezért a magas szintekbe beavatást nyerő kiválasztottaknak. A belső MAG-nak.

kételkedő írta...

Ja jó, akkor megnyugodtam :-)

Névtelen írta...

Csaba ez még az előző hozzászólásom folytatása. A lényeg kiragadva Tóth Gyula könyvéből:

"Egy átlagos év - amely nem szökőév - 365 napból áll. Ez a 365-ös szám azonban nem osztható maradék nélkül 7-tel. Ezért a naptári napok a hét napjaihoz képest minden évben „arrébb másznak” egy nappal. Ebből logikusan következne, hogy hét év elteltével egy kitüntetett naptári nap (mondjuk március 24.-e) újból a hét ugyanazon napjára fog esni. A négyévente beiktatott szökőnapok miatt azonban nem 7, hanem 7 x 4, azaz 28 évente esnek a naptári napok a hét ugyanazon napjára. Vagyis 28 évente a naptári napok és a hét napjai újra visszatérnek kiinduló állapotukba, az egyes naptári napokhoz tartozó concurrensek újra a 28 évvel korábbi állapotokat idézik. Hetesi Zsolt tehát levonta a teljesen logikus következtetést: Nem lehet beiktatni az időszámításba tetszés szerinti évmennyiséget, csak 28-at, vagy annak egész számú többszörösét! Mivel azonban az Illig által javasolt 297 nem osztható maradék nélkül 28-cal, így nyilvánvaló, hogy az elmélete nem helytálló.

De Hetesi Zsolt felhívta a figyelmet egy másik ciklusra is, amely a Hold járásának szabályszerűségeire épült. Talán még emlékszünk, hogy a Niceai zsinaton a húsvét időpontjának megállapításával kapcsolatban azt a szabályt fektették le, hogy mindig a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnapon kezdődjön a húsvét. Mivel a tavaszi napéjegyenlőség napját egyezményesen március 21.-re rögzítették, ezért a húsvét lehetséges legkorábbi dátuma március 22.-e lett. Vagyis ha egy évben március 21-én történetesen éppen holdtölte volt, a rákövetkező nap pedig épp vasárnapra esett, akkor március 22-én már meg is lehetett tartani a húsvétot. Ezért volt különösen nagy jelentősége a másik nagy ciklusnak, a Cyclus Lunarisnak.
A Cyclus Lunaris valójában azt mondta meg, hogy egy megadott naptári napon (jellemzően március 22-én) a Hold hány napos, vagyis hány nap telt el a legutóbbi újhold óta. Ezt egy un. epacta számmal jelölték. A Hold járásának és a Julián naptár sajátosságainak köszönhetően egy megadott naptári nap epactája 19 évente ismétlődött. Hetesi Zsolt tehát kijelentette, hogy képtelenség becsempészni az időszalagra annyi évet, amely nem pontosan 19, vagy annak egész számú többszöröse, hiszen ezeknek a ciklusoknak a hirtelen „megbicsaklása” mindenkinek azonnal feltűnt volna. Illig 297 éve azonban nem osztható 19-cel, így nyilvánvaló, hogy elmélete nem állja ki a próbát.
Ráadásul Hetesi Zsolt azt is hozzátette, hogy e két ciklust egyszerre, egyidejűleg kell figyelembe venni! Vagyis lehetetlen olyan évmennyiséget becsempészni az időszalagra, amely nem osztható maradék nélkül 28-cal is, meg 19-cel is! A Rubicon c. folyóirat 2003/5. számában Hetesi publikált is egy cikket, melyben közzétette Illig elméletével kapcsolatos ellenvetéseit."


Most Hetesit idézve pontosan:

„Mindezek a kisebb ciklusok összefoglalhatók egy 532 éves ciklusba is, mely a julián naptár húsvétciklusával kapcsolatos. Mivel ennek a ciklusnak a létezéséről és működéséről vannak adatok a 611 előtti időből is, hiba és zavar nélkül csak minimum ekkora darabot lehet kivenni az időszalagból, vagy ennek többszörösét - a 297 évre ezek egyike sem igaz.”

Bobkó Csaba írta...

Eddig világos. De hogy nem tűnik fel egy kontinensnyi kultúrkör művelt lakóinak, akik értenek a naptárügyekhez, vagy csak egyszerűen tudják, hogy épp hányadik évet írnak a saját civilizációjukban, hogy egyszercsak 532 évet ugrott a naptár???
Tehát ha ma követnék el a csalást, jövőre 2547-et írnánk. Amikor a "csalás" az elmélet szerint történt (mikor is?) akkor ennyi év összevethető volt az időszámításuk szerinti évek számával, tehát majdnem megduplázták a tényleges évszámot (ez most gondolatkísérlet) Ez hogy ne lenne feltűnő?

Névtelen írta...

Kedves Csaba!

Tudom, hogy nem én vagyok itt a téma, hanem Petőfi és az illuminátusok. De ha már szóba kerültem: Ön azt kérdezi, hogy hogyan lehetséges, hogy ez a csalás senkinek nem tűnt fel. Nos, igazából azon kellene csodálkoznunk, ha bárkinek feltűnt volna. Tudniillik Dionysius Exiguus előtt Krisztus szerinti évszámlálás egyszerűen nem létezett. Azt ő maga vezette be, amikor I. János pápa felkérésére húsvéttáblázatot készített. Ekkor azonban (feltételezésem szerint) két jelentős ókori időszámítás összekeverése következtében 532 évnyi (vagyis éppen egy nagy húsvétciklusnyi) hibát vétett. Így amikor a Krisztus szerinti évek bevezetésre kerültek és szélesebb körben is ismertté váltak, már eleve tartalmazták ezt az 532 évnyi többletet! Vagyis nem volt olyan, hogy egyik nap még 532 évvel kevesebbet írunk, másik nap meg már arra ébredünk, hogy eltelt több mint fél évezred. Azt nyilván mindenki észrevette volna. A hiba azonban rögtön a bevezetéskor keletkezett, így nem volt mit észrevenni.

Tényleg nem akarok propagandát csinálni a saját írásaimnak, de nagyon jó lenne, ha legalább a húsvétciklus témakörében írt négy tanulmányomat átolvasná. Már persze ha egyáltalán érdekli a téma.

http://maghreb.blog.hu/2012/08/06/a_nagy_ciklus
http://maghreb.blog.hu/2014/05/04/a_nagy_ciklus_ii_arszakida_evek
http://maghreb.blog.hu/2014/05/04/a_nagy_ciklus_iii_dionysius_exiguus
http://maghreb.blog.hu/2014/05/04/a_nagy_ciklus_iv_martir_kor

Maradok tisztelettel,
Tóth Gyula

Bobkó Csaba írta...

Kedves Gyula, köszönöm, időt fogok rá szakítani. A kérdéssel nem foglalkoztam, ezért most nem tudnék az elméleteddel vitába szállni. (Tegeződjünk, ha lehet!) Kapásból azt a témát tartanám a te köreiddel megvitattandónak, hogy az egész történelmi vizsgálódásaitok mögött szerintem kirajzolódik az alapvető iránytű-eszme, hogy "a magyar a Választott Nép". Szerintem a zsidósággal kapcsolatos problémák oka kizárólag a Választott Nép-téveszme, és ha ezt a téveszmét a pápuák, vagy a magyarok importállják, akkor elkezdenek hasonló hisztéria-jeleket felmutatni. Ez megmutatkozott az eretnek- és protestáns felforgatómozgalmakban is, pl. a puritánoknál, huszitáknál, stb, vagy a mai hitgyüli-féléknél. Nem sértegetésül mondom, hanem nekem így tűnik. Erről lehetne- egy érdekes vita a ti táborotok korrekt tagjaival.

Imre Facsar írta...

A zsidó"kereszténység" az maga a szabadkőművesség, vagyis a cionizmus a finánckapitalizmus.Petőfiék csak helyre akarták állítani az eredeti kereszténységet, a zsidómenteset.

Bobkó Csaba írta...

"S miért üldözitek ti a zsidókat, hogy meritek őket üldözni itt minálunk? Hullott egy csepp véretek e földre, midőn a hazát szerezték, vagy midőn oltalmazták? nem; ti jött-ment emberek vagytok, alig van köztetek olyan, a ki be tudná bizonyítani csak azt is, hogy első nagyapja itt halt meg, annál kevésbé, hogy itt született. Olyanok voltatok mint az 1, midőn bejöttetek, most olyanok vagytok mint az O ... legyen bennetek annyi becsületérzés, hogy ha már nem szeretitek is e nemzetet, melynek földén meghíztatok, legalább ne piszkoljátok azt be!

De legszomorúbb az, hgoy nincs olyan gyalázatos ügy, melynek pártfogói, apostolai ne támadnának. Ezen égbekiáltólag igazságtalan zsidóüldözésnek apostola lett nehány zugprókátor, kik most széltire prédikálnak a zsidók ellen, s a ki az igazság mellett szót emel, arra a megvetendő hamis próféták elég szemtelenek azt kiáltani, hogy a zsidók által meg van vesztegetve. A nyomorúk! nem tudják, vagy nem akarják hinni, hogy ő nálok becsületesebb emberek is vannak, kik nem a szennyes önérdek rabszolgái, hanem a tiszta igazság és humanismus barátai.

Pest, március 24. 1848."
Petőfi naplójából.

http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/petofi/1848nap.htm

Névtelen írta...

Hetesi Zsolt csillagász azon túl, hogy Hogyan jött létre a jelenlegi naptárunk? címmel egy érdekes ismeretterjesztő írást közöl, A bizonyíték hiánya nem a hiány bizonyítéka cím alatt pedig egy olyan cikket is publikál, amely már érdemben igyekszik Illig tételének cáfolatát adni.

Illig azt állítja, hogy a Kr. u. 325-ös niceai zsinaton a naptárban nem korrigáltak három napot, tehát XIII. Gergelynek 1582-ben nem 10, hanem 13 napot kellett volna módosítania az akkor épp hatályos időszámításon.

Hetesi ezzel azt szegezi szembe, hogy a niceai „zsinat aktáinak néhány másolata tartalmaz naptárra vonatkozó részeket.” (ld. Rubicon 2003/5., 24. oldal) Majd így folytatja: „Az akkori pápa I. Leó az alexandriai püspökhöz írt levelében megbízza azt a naptár kérdéseinek kidolgozásával. Ez is dokumentum, noha szigorúan véve a kérdésünket nem érinti.” (ld. ugyanott)

Névtelen írta...

Ezzel kapcsolatos észrevételeink röviden:

1., I. Leó pápa nem a niceai zsinat idején, hanem majd 125 évvel később ült Szent Péter székében, hiszen ő volt az, aki Kr. u. 450. körül megállította megindító szavaival a Rómába bevonulni készülő Attilát.

2., A niceai zsinat korának pápája I. Szilveszter volt (314-335.) (ld. Gergely Jenő i.m. 32. oldal)

3., Helyesen mondja Hetesi, hogy a niceai zsinaton semmiféle érdemi naptárkiigazításra nem került sor, hiszen, amint maga írja Hogyan jött létre jelenlegi naptárunk című tanulmányában: „Kr. u. 325-re, a niceai zsinat idejére nagyjából három nap volt az eltérés a trópikus év és a Julián év között. Ebből következett, hogy a napéjegyenlőség időpontja már március 20.-ára hátrált. (…) Azt konstatálták a zsinaton, hogy már régen nem 25.-én van a napéjegyenlőség, hanem korábban, de a hiba okát (ti. a két évhossz eltérése) nem ismerték, így a hibát is csak részben orvosolták: a napéjegyenlőség napját áthelyezték március 21.-ére, csakhogy a két naptár különbsége megmaradt, és a hiba halmozódott, egyre égetőbb szükség volt a valódi reformra.” (ld. Rubicon hivatkozott szám 21. oldal)

A niceai zsinaton tehát nem korrigálták azt a bizonyos három napot, s így XIII. Gergelynek 1582-ben valóban összesen 13 napot kellett volna korrigálnia a ténylegesen „átugrott” 10 nap helyett.

Hetesi tehát itt sajátos módon maga igazolja Illiget. Hetesi utal továbbá arra, hogy „A holdfázisok 19 julián év elteltével ugyanarra a napra esnek, csak kb. két órával előbb következnek be.” (ld. Rubicon hivatkozott szám 25. oldal)

Ezzel kapcsolatban azt veti Illig szemére, hogy mivel az Illig szerint költött 297 év nem osztható 19-cel, az újhold napja feltűnő módon eltolódott volna.

Névtelen írta...

Amint Hetesi írja: „Kr. e. 45 január elsejét újhold napjára szerették volna tenni. Ez majdnem sikerült is (…) az újhold valójában január 2.-án hajnalban volt.” (ld. ugyanott)

Hogy mikorra esett Kr. e. 45-ben az újhold, ezt csak a ma hatályos naptár alapján kísérelhetjük meg kiszámolni.

Az mindenesetre feltűnő, hogy Hetesi meglehetősen nagyvonalúan kezeli ezt az egy nap eltérést, holott emögött akár évszázadnyi differencia is meghúzódhat.

Nem szabad továbbá elfelejtkezni arról a – Hetesi által is hangsúlyozott – körülményről, hogy az újhold a Julián naptár szerint 19 évente nem csupán ugyanarra a napra esik, de kb. két órával korábban következik is be. Ez azonban – minthogy két óra egy napban tizekétszer van meg - 12x19 év, tehát 228 év leforgása alatt egy teljes napnyi eltolódást eredményez.

Ettől természetesen sem a 297 év, sem pedig a 300 év nem lesz osztható 19-cel, azonban e körülmény rávilágít arra, hogy egyetlen napot sem szabad elhanyagolni.

Geréb József A rómaiak története című – már hivatkozott – kitűnő munkájában a Caesar-féle reformról ezt írja:

„Ő abból indult ki, hogy Róma alapításának 709. éve (Kr. e. 45.) a legrövidebb napra következő újholdra essék, s ezért a jelzett évet 90 nappal úgy toldotta meg, hogy februárius 23.-a és 24.-e közé egy huszonhárom napnyi hónapot toldott be, november végéhez pedig két harminc napból álló hónapot és azonkívül még egy hetet számított. Ez volt a híres zavaros év, mely azonban véget vetett a zavarnak.” (ld. Geréb i.m. 338-339. oldal)

A Kr. e. 45. esztendő tehát hosszú is volt, zavaros is volt, de hogy ebben a 90 nappal megtoldott évben mikor volt az a bizonyos újhold, csupán találgatások tárgya lehet.

Névtelen írta...

Később így folytatja Hetesi: „A római történelemben bevezettek egy adózási ciklust, mely 15 évet foglalt magába. (…) Ha 297 év kimaradt volna a történelemből, akkor zavar keletkezett volna ezen ciklusban is, hiszen a 297 nem osztható 15-tel, így nem egész ciklusnyi év maradt volna ki a történelemből.” (ld. Rubicon 2003/5., 25. oldal)

Hetesi nem határozza meg közelebbről sem azt, hogy mikor vezették be ezt a 15 éves adózási ciklust, sem pedig azt, hogy ez meddig volt hatályban, s hogy alkalmazták-e még Itáliában a Nyugat-római birodalom bukását követően is. A lényeg szempontunkból mindenesetre az, hogy akár alkalmazták e ciklust 600. körül akár nem, a 300 esztendő kitűnően osztható 15-tel.

Hetesi továbbá ezt jegyzi meg: „Az évek heti napjai 28 évente megismétlődnek. Ha nem ennek többszörösét vesszük ki az időszalagból, akkor zavart idézünk elő a heti napok és a szöktetés sorában.” (ld. ugyanott)

A 300 valóban nem osztható maradék nélkül huszonnyolccal, de a Kr. u. 600-at megelőző korból vajon melyik történelmi eseménynek ismerjük a heti napját a talán egyetlen Nagy Pénteken kívül, melynek azonban sem a pontos évét, sem pedig hónapján nem ismerjük bizonyosan? Miféle zavart idézhet tehát elő a heti napok terén 300 esztendő betoldása?

Felveti azután a szerző a szökőévek problematikáját és az abből adódó nehézséget, hogy 297 év nem osztható maradék nélkül néggyel. Ám 300 év megint csak megfelelően osztható e számmal.

Névtelen írta...

Hetesi érvei közül a legerősebbnek tűnő a Föld forgástengelyének ún. precessziós mozgásával kapcsolatos. Mint írja: „Mivel a Föld forgástengelye precessziós mozgást végez, a tavaszpont is körbejár az ekliptika mentén, 26 000 év alatt téve meg egy teljes kört. Már az ókori görögök is használtak olyan koordinátarendszert az égen, melyben úgy határozták meg egyes, az ekliptikához közeli csillagok helyzetét, hogy mérték a csillag és a tavaszpont szögtávolságát az égen. Az első ilyen pontos méréseket Hipparkosz (Kr. e. 190-127) végezte. Adatai fennmaradtak, és meg tudjuk határozni, hogy mennyi a különbség az ő mérései és a jelenlegi helyzet között. Mivel a tavaszpont egy körforgást 26 000 év alatt tesz meg, ami 360°, Hipparkosz óta 2000 + 130 = 2130 évnyi elmozdulást, azaz (2130/26000) x 360° = 29,5° eltérést kell tapasztalnunk. Ha hiányzik 300 év a történelemből, akkor Hipparkosz óta 1700 + 130 =1830 év telt csak el, ennek csak 24° eltérés felelne meg, mivel a precesszió sebessége állandó. Természetesen a megfigyelések a 29,5°-os eltérést erősítik meg, azaz Hipparkosz óta körülbelül 2130 év telt el, nincs fiktív 300 év a történelmünkben.” (ld. ugyanott)

Bár ilyen egyszerű volna a dolog. E szellemes érvelés már-már majdnem teljesen meggyőzhetne bennünket Illig tézisének tarthatatlansága felől. Azonban a fentebbiek alapján többek között azt is mondhatjuk , hogy

1., korunkat kb. 2130 év választja el Hipparkosztól (tehát Hipparkosz esetleg nem a Kr. e. II. hanem az V. században élt) avagy

2., a mérést, melyet Hipparkosz neve alatt ismerünk, a Kr. e. V. században végezték el.

S lám, amint a Pallas Precesszió címszavánál olvashatjuk:

„annyi mint előnyomulás, az álló csillagoknak már Hipparchos által Kr. e. V. században felfedezett lassú, nyugatról kelet felé tartó mozgása…”

A Pallas-nak e címszava tehát furcsa mód a Kr. e. V. századba helyezi Hipparkoszt, s mint minden tévedésnek, ennek is valamely komoly oka van.

Ugyancsak a Pallas-nak - ám már a Hipparchos címszava - a következőket írja:

„Hipparchos görög csillagász; Nikaiában, Bitiniában v. Roduson született és körülbelül Kr. e. 160-125. élt. (…)

Hipparchos Eudoxos és Aratos művéhez magyarázatot írt, amely egyetlen ránk maradt műve.”

Hipparkosztól tehát csupán egyetlen művet ismerhetünk, ám az sem tekinthető önálló alkotásnak, csupán korábbi tudósok műveihez fűzött magyarázatnak.

Névtelen írta...

Lássuk ezután azt az Eudoxost, akit Hipparkosz magyarázott. Amint a Pallas írja Eudoxos címe alatt:

„Eudoxos (knidosi), görög csillagász és matematikus, kit Cicero a csillagászok fejedelmének nevez, szül. Knidosban Kis-Ázsiában, Kr. e. V. század vége felé. (…) Eudoxos tudni illik, hogy az égitestek mozgását és a bolygók sokszorosan egymásba kuszált pályáit egyenletes körmozgásra vezethesse vissza, föltételezte, hogy az álló csillagok egy üres gömb belső felületére vannak erősítve, amelyek keletről nyugatra 24 óra alatt fordulnak tengelyük (a világtengely) körül, hogy továbbá a Nap, Hold és minden bolygó egy-egy szféra egyenlítőjén van elhelyezve, amely saját tengelye körül egyformán forog, de ezek tengelyei nem szilárdak, mint a világtengely, pólusaik ismét más egyenlően forgó gömbökön fekszenek, stb.”

Látható tehát, hogy a precessziós mozgás tételének alapjait Eudoxos fektetette le, mégpedig a Kr. e. V. században. Sőt, amint a Pallas ugyanitt írja: „Mindenekelőtt neki tulajdonítják egy Oktaëteris című kronológiai mű megírását.”

Egyáltalán nem vehető tehát bizonyosra az, hogy a Hipparkosz féle mérést csakugyan Hipparkosz végezte el, éspedig a Kr. e. II. században, hanem legalább ennyire valószínű, hogy e mérés és számítás a Hipparkosz által magyarázott, Kr. e. V. századi Eudoxoshoz köthető. Ez utóbbi – ugyancsak valószínű – esetben azonban mégis számolhatunk három fiktív évszázaddal.

Sőt, az sem zárható ki teljesen, hogy a Ciceró által ünnepelt, és kronológiával is foglalkozó Eudoxos eredményeit épp Nagy Szent Gergely korában rejtették Hipparkosz neve alá.

Az egymástól három évszázad távolságban lévő Eudoxos és Hipparkosz alakjainak összekapcsolódása mindenesetre kellő óvatosságra int abban a tekintetben, hogy messzemenő következtetéseket vonjunk le a Föld forgástengelyének precessziós mozgásából.

Bobkó Csaba írta...

Derék érvelés, megpróbálom idecsábítani Zsoltot, mert én hülye vagyok a csillagászathoz... :-) Ptőfihez éppen nincs köze, de mindegy, jó régóta kint van az oldalmenűben Zsolt e cikke. A magam sziklaszilárdan természettudományos ítélete annyi, hogy Illignek a szeme se áll jól, egy ilyen pofának nem hiszek el semmit, jellegzetes zs életművész... :-) Pár ilyen arcot ismerek, tulajdonképpen szerethető csirkefogók, nem gonosz alakok... Természetesen ezzel tartalmilag nem foglaltam állást, a blog halálkomolyan a történelemhamisításokról szól, csak többnyire olyanokról, amikhez a naptárat nem kell babrálni. De ettől még néha babrálták, mint tudjuk és babrálhatták úgy is, ahogy te is gondolod. Ha jól sejted, az már a manipuláció magasiskolája lenne.

Hetesi Zsolt írta...

A Halley üstökös felbukkanása minden megfelelő alkalommal dokumentált a kínai csilalgászati feljegyzésekben, ennek periódusa 76 év.

Különben számos olyan ciklus van még, aminek az említése most nem célom. A római adózást segítő 15 éves ún. indictio ciklus folytonos a bizánci feljegyzésekben, tehát nem Itáliában.

kételkedő írta...

Csaba, ha már úgyis eltévedtünk Petőfitől :-)
Épp a múltkor olvastam valahol tőled, hogy régebben részt vettél öko-mozgalmakban, de látva, hogy kik vannak ott, kiábrándultál belőlük. Ez ma sincs másképp, én a minap voltam egy ilyen környezetvédelmi rendezvényen, és ugyanezt tapasztaltam. Internacionalista (itthon is rendgeteg a külföldi közöttük), baloldali, lényegében marxista irányvonalú minden ilyen irányzat, zöld mozgalom, zöld párt. Pedig a cél maga nemes lenne.
Érdemes lenne egyszer egy posztot szentelni annak, vajon mi az oka annak, hogy lényegében alig van vagy nincsen konzervatív zöldmozgalom. Ez részben Hetesi Zsoltról jutott eszembe, aki pozitív példája ennek. Itthon tudom, hogy lenne rá igény. Magyarországon erős volt a paraszti réteg és a vele járó értékrend, kultúra - mondhatni, ez volt a magyarság alapja. Nem véletlen, hogy gőzerővel és iszonyú gyűlölettel verték szét 45 után, a folyamat máig is tart. Nem csak a paraszti réteget, hanem a falvakat is ki akarták irtani, írmagostul. Ami újjáéled és elvileg a magyar hagyományokhoz nyúlna vissza, önellátás stb, azt pedig (sokszor zsidő származású, ld Géczy Gábor) vezetők itatják át gnosztikus gondolatokkal. Mellette csak az antikapitalista (de azért Soros-féle kapitalisták által támogatott), internacionalista, marxista zöldmozgalmak léteznek és szervezkednek.
Nekem az a gyanúm, hogy ma a zöldmozgalmak ugyanazt a célt szolgálják, mint annak idején a marxizmus: a hagyományos rendet (annak maradványait, például a fiatalok gondolkodásában) kiirtani, valami olyan cél érdekében, amiről fogalmunk sincsen. És ehhez ugyanúgy itt vannak a hivatásos, nemzetek fölötti (igen sokan külföldiek is) felforgatók. Na, a végén mégis visszakanyarodtunk Petőfihez :-)

Névtelen írta...

a magyar hagyományokhoz nyúlna vissza, önellátás stb, azt pedig vezetők itatják át gnosztikus gondolatokkal

Az antropozófiát támogatják Vonáék is: https://www.facebook.com/vonagabor/photos/a.10150160184994623.341499.247920204622/10153136816784623/?type=1&theater

Bobkó Csaba írta...

Hol itt az antropozófia? Vonáék tradícionalisták, amiben van jó és vannak veszélyek, nekem Evola-Guénon kapcsán vanak furcsa érzéseim, bár nyilván sok mindenben jókat is írtak. Evola dadaista volt fiatalon, az pedig ocsmány nihilista irányzat kabbalai alapokon.

Névtelen írta...

Ez az ember, akit itt Vona népszerűsít, a nemrég beszántott kishantosi "biodinamikus" gazdaság egyik vezetője. Biodinamikus gazdálkodás = antropozófia.

http://antalvali.com/hirek/aki_a_foldet_gyogyitja_klari_neni_dr_mezei_ottone_interju

Német, dán, svájci központokhoz kapcsolódtak. Bár itt azt írja valaki, hogy inkább csak strómanok voltak:


http://www.tutiblog.com/2013/11/kishantos-rekontra.html

(Lásd az első Facebook-kommentet.)

Bobkó Csaba írta...

Én vidéken lettem zöld és onnan kerültem fel Pestre, ahol már akkor nyugatiasabbak vitték a prímet, bár voltak jó fejek is, pl. György Lajos, aki zsidó származású létére lényegében konzervatív volt. Fia, György Péter azóta is apja sírját rugdossa, mert az öreg Jobbik-szimpatizánsként halt meg... Sajnos az alma elég messze esett a fájától. Nem közelinek, de barátomnak mondhattam Pirost. Ő szidta a nyugati pénzosztó alapítványokat is, amik a kapitalista ipar pémnzén fillérekért becsatornázták az őszinte zöldeket. A buzivonal akkor még nyíltan nem volt erős. írtam erről a másik blogon:

http://olajcsucs.blogspot.com/2010/05/genetikailag-modositott-dinnye-kivul.html

Bobkó Csaba írta...

Tippem az, hogy Vonáék nem a steineri hókusz-pókusz miatt állnak ki mellettük, hanem a magyar öko-kisgazda modell nevében. Amúgy épelméjű embereknek észre kéne vennie, ha olvassák, hogy Steiner mekkora szélhámos volt.

Névtelen írta...

Horváth Róbert is tárgyalja Steinert az előadásain, bár nem tudom, milyen előjellel.

A steinerista Greenr blogot is tolják mostanában.

sylvain írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
sylvain írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
sylvain írta...

Kedves Blogger, nem akarom megcáfolni azt, hogy az 1848-as forradalom rejtett erők terméke volt, mert én is ugyanezt hiszem. Ugyanezt lehet mondani minden forradalomról. Az 1956-os forradalom is egy ilyen rendezvény volt. Nem kell hosszadalmasan tanulmányozni a különböző - apokrif vagy nem - iratokat, hogy az ember értetlenül álljon azzal szemben, hogy hogyan lehet egyik napról a másikra egy elnyomó diktatúra kellős közepén egy megatüntetést szervezni, mint amilyen volt az október 23-ai, nyomtatott feliratos plakátokat készíteni, és nem egy spontán, hanem egy nagyon is megszervezett, kulturális programmal, szavalásokkal telitüzdelt felvonulást szervezni - mert ezt nem lehetett egyik óráról a másikra megszervezni - és erről a hatalom semmit sem sejtsen.

Na de nem erről akarok beszélni. Ugye azt írod, hogy a szent és a szakrális világi rend ellen irányult, amely, szerinted, egy valóságos aranykor volt a magyarság számára. Ebből és a többi, ezzel a témával kapcsolatos cikkből is, az érthető, hogy a Habsburg uralom egy valóságos éden volt a magyarság számára, amikor is az ezer éves szakrális rend őrködött a magyarság felett, és ha a forradalom nem történt volna meg, akkor ez a világ végezetéig így maradt volna, és a magyarság virágozna ma is Nagy Magyarország területén. Hogy a Habsburgok végtelen jóindulattal viszonyultak a magyarsághoz, és a legfőbb törekvésük a mi jólétünk és fennmaradásunk biztosítása volt. És hogy a sötét erők a magyarságot a saját érdekei ellen a saját vesztére a hőn szeretett, jóakaratú urai ellen lázították fel.

Hát én nem vagyok olyan biztos a Habsburgok, és az őket kiszolgáló hazai és osztrák klientúra jóakaratában a magyarsággal szemben.
Felsorolok néhány érvet.

- Ha a Habsburgoknak annyira fontos volt a magyarság kárpát-medencei fennmaradása, akkor miért tiltották meg, hogy az 1700-as évek közepén felszabadult Bánságba és Délvidékre magyarok költözzenek? Miért telepítettek oda mindenkit, kivéve a magyarokat? 1848-ban pont emiatt vált ez a terület a magyarellenes szerb lázadás fészkévé.
- Ha olyan jóindulattal volt a Habsburg uralom a magyarság iránt, miért akadályozta meg Erdély és Magyarország egyesülését?
- Miért tömte meg Erdélyt a Havasalföldről és Moldvából jött románokkal annyira, hogy az 1750-es évekre abszolút többségbe kerültek Erdély többi lakósaival szemben? A Habsburg uralom előestéjén 1690-ben a románok száma Erdélyben még elmaradt a magyarokkal szemben, de 1750-re már nemcsak a magyarok számát haladták meg, hanem a szászokét is, sőt, Erdély egész lakósságának az 50 %-át is meghaladták! És ez potom 50 év alatt történt! De ennek érdekében még arra is vetemedtek, hogy a madéfalvi székelyirtás után a székelyek tízezreit üldözték Moldvába és Bukovinába!
- Az Erdélybe költözött románokat pedig a magyarok ellen uszítva már 1783-84-ben magyarellenes népirtást szerveztek Horea, Klosca és Krisan vezetésével! Horea miután 1783-ban ellátogat Bécsbe, találkozik II. Józseffel, majd hazatérve arra hivatkozva, hogy ez a császár parancsa, a magyarok kiirtására buzdítja a román mócokat, akik fegyvert ragadnak, és több ezer magyar civilt (férfiakat, nőket, gyermekeket, öregeket, csecsemőket) válogatott kegyetlenkedések közepette kiirtanak.
- Ezzel egy időben az osztrák kormányzat nekikezd az újonnan betelepített erdélyi románok oktatásának, megalapítva az ún. Erdélyi iskolát (Scoala ardeleana), amelyben román értelmiségieket képeznek ki, a dákó-román eredet hamis meséjét ültetve el bennük, amely szerint a magyarság jöttment, elnyomó népség, amelynek nincs semmilyen joga Erdélyhez, miközben ők az ősi Dácia leszármazottjai, Erdély urai, és hogy nekik adatott meg Erdély felett uralkodni. Ezek az osztrák pénzen nevelkedett, és hamis uraik által elméletekkel a magyarok ellen hangolt román értelmiségiek hintik el a román népben azt a gyűlöletet a magyarok ellen, amely 1848-49-ben legkevesebb 10 000 magyar civil kiirtásához vezet Avram Iancu, George Baritiu, Axente Sever nevű román értelmiségiek vezetésével.

sylvain írta...

2. - Ugyanez a magyarellenes uszítás folyik a szászoknál, a szerbeknél, a horvátoknál és minden egyéb nemzetiségnél, amely Magyarországon él.
Mindez később az 1848-49-es magyarirtásokhoz, majd hosszútávon a Trianonhoz vezet.
- De a Habsburgok nem elégednek meg ezzel, elkezdik a magyarok között is elhinteni a gyűlölködés magvait. Például vallási alapon. Bizonyított tény, hogy a csíksomlyói búcsú kapcsán az a történet, amely szerint a csíki katolikusok legyőzték volna János Zsigmond fejedelem hadait, mivel az protestáns hitre akarta volna őket téríteni, osztrák ügynökök találmánya. A cél az volt, hogy vallási alapon gyűlölséget szítsanak a magyarok között. És ezt a mesét még ma is elmondják pünkösdkor tévében, rádióban, szószékről, a csíksomlyói búcsú alkalmával.
- Ugyancsak nem vall az osztrákok magyarok iránti jóindulatára az sem, hogy 1848-49-ben az ügynökeik bujtatták fel a románokat és a szerbeket, hogy több tízezer fegyvertelen magyar férfit, öreget, nőt, gyermeket, csecsemőt kiirtsanak (lásd: Abrudbánya, Zalatna, Nagyenyed, Kisenyed, Marosújvár, Verespatak, Hétfalu, Zenta, stb.). Mit vétettek ellenük a nők, gyermekek, csecsemők és az öregek?
A magyarokkal szemben „jóságos” Habsburg politika elérte azt, hogy míg 1690-ig a Magyarországon és Erdélyben élő románság, szlovákság, szerbség, horvátság mindig velünk együtt harcolt az országot támadó ellenség ellen, addig ezután minden alkalmat kihasználjon arra, hogy a magyarok ellen fellázadjon, és irtsa, ahol érte. És minden egyes magyar felkeléskor az osztrákokat segítse ellenünk…
Ez lenne az a Habsburg szakrális rend, jóindulat, amelyről írsz? Jól láthatod, hogy a magyarellenes Habsburg politika, azon (sajnos a nemzetünk számára katasztrofális következményekkel járó) törekvés, hogy a magyarokat kisebbséggé tegyék a saját hazájukban, hogy a régi és az újonnan behozott nemzetiségeket a magyarok ellen uszítsák, féktelen gyűlöletet keltve bennük ellenünk, már jóval az 1848-as forradalom előtt elkezdődött, és teljes sikerrel járt. Ennek szörnyű következményei voltak. Ennek a következménye az is, hogy én ma nem Magyarországról, hanem Romániából írok, ahol a Habsburg emlőkön nevelkedett román állam mindent megtesz annak érdekében, hogy minden magyart eltüntessen Erdélyből. Ennek a következménye az, hogy Magyarország ma akkora, amekkora, és hogy a kisebbségbe került magyarok szörnyű elnyomásnak és beolvasztásnak vannak ma kitéve…

Bobkó Csaba írta...

Kedves Sylvain, (Trans-sylvain???) nem suzívesen vitatkoznék olyannal, aki a saját szavait tulajdonítja nekem. De hatudod idézni, hol írtam én ilyet: "az ezer éves szakrális rend őrködött a magyarság felett,", az más. Amúgy a kérdéseidre szívesen válaszolok, hogy hogy látom én.

Bobkó Csaba írta...

Elég sokat markolsz egyszerre, de egyenként kiragadva érdemes megvitatni felvetéseidet. Kezdjük ezzel: "az osztrák kormányzat nekikezd az újonnan betelepített erdélyi románok oktatásának, megalapítva az ún. Erdélyi iskolát (Scoala ardeleana), amelyben román értelmiségieket képeznek ki, a dákó-román eredet hamis meséjét ültetve el bennük, amely szerint a magyarság jöttment, elnyomó népség, amelynek nincs semmilyen joga Erdélyhez, miközben ők az ősi Dácia leszármazottjai, Erdély urai, és hogy nekik adatott meg Erdély felett uralkodni. "

Kezdjük ezt is az elején, tudod-e, ki adatta ki az első román nyelvű tankönyvet? Mármint a történelemben a legelsőt. Valóban, nem a román , akkor török uralom alatti fejedelemségekben, hanem Erdélyben adták ki. Ki volt a szponzor?

sylvain írta...

Ja, hát persze, az erdélyi fejedelmek adták ki. Az első román iskolát Brassóban alapították, és nem Moldvában és Havasalföldön. Az első román nyelvű, sőt latin ábécével és nem cirillel írott könyveket is az erdélyi fejedelemségben nyomtatták ki az 1500-as években. Lórántffy Zsuzsanna egy román felső iskolát alapított Fogarason. Az addig szlavón nyelven folyó román ortodox egyházi szertartásokat I Rákóczi György erdélyi fejedelem ösztönzésére cserélték át románra.

Mondjuk ezeket a dolgokat nem tartom ördögtől valóknak. Ez a mi részünkről jótett volt, amit természetesen a román nacionalista propagandagépezet mélyen elhallgat.

De az erdélyi fejedelmek által támogatott román iskolákban, kinyomtatott könyvekben, stb. nem uszítottak a magyarok ellen, mint ahogyan a Habsburgok tették. A független magyar királyság és az erdélyi fejedelemség alatt a románok a magyarok mellett harcoltak. Ott volt például Pintye Gligor a román betyár, aki csapatával II. Rákóczi Ferencet segítette a labancok ellen. Ott volt Juraj Jánosik a tót betyár, aki ugyanezt tette.

A Habsburg uralom alatt azonban megalakították a román, szerb, horvát határezredeket, ahol mindig is magyarellenesség uralkodott, és támogatták a magyarellenes román, szerb, horvát, szlovák értelmiség kialakulását, akikkel elhitették, hogy ők az őslakosok, és a magyarok elnyomó ellenségek.

Ezt mind a Habsburgok tették.

Névtelen írta...

Két helyre is írtam kommentet, választ nem kaptam, valószínű azért, mert a hülye blogmotor befagyott, és hetekig nem mutatta az utolsó kommenteket. Amikor meg mutatta, már nem az enyém volt elöl. A Három tavaszhoz és az 1848 Romboló Géniuszaihoz írtam pár napja.

FL

Bobkó Csaba írta...

Kedves FL, megnézem, ma telepítettem újra a hozzászólás-mutatót.

Bobkó Csaba írta...

Sylvain, nem tűnsz túl értelmesnek, én meg már unom a hülyéket. Hol uszítottak a Habsburgok a magyarok ellen? Tehát az volt a vádad, hogy a Habsburgok alapítottaák a román Erdélyi Iskolát, aztán magad írod, hogy román iskolát a Rákócziak alapítottak. Felhozod, hogy a HAbsburgok nem egyesítették újra Erdélyt Magyarországgal és dicséred II. Rákóczi Ferencet. Aki még eltakarodásakor is követelte, hogy a Habsburgok ne egyesítsék Erdélyt Magyarországgal... Sajnos megfogadták. A 15 éves háborúban még újraegyesítették a Habsburgok Erdélyt Magyarországgal, erre Bocskai és Bethlen elszakították, visszavitték a törökhöz Erdélyt. Akkor kit kéne szidnod?

Névtelen írta...

Azt külön kell telepíteni? Állam az államban... :)

Rákóczi ellen tudtommal dán protestánsok is harcoltak a katolikus Habsburgok oldalán, szóval ezt a román-tót támogatást Rákóczi mellett bár meg lehet említeni, de talán nem csak ezen múlik, ebből következtetést nem lehet levonni.

Amúgy az hogy lehet, hogy a románok királyságuk létrehozásához idegen, külföldi uralkodót hívtak meg a román trónra? Őket nem zavarta, hogy nem román a király? Csak a magyarokat? :) (sorry, ezt a mondatot is innen loptam, de hát ismétlődik a poszttéma, ismétlődik az ellenkommentelő is...)

És ha a Hasburgok ültették el a magyarellenességet a szlovákok/románok fejében, akkor hogy lehet, hogy mégis ők (immár kisantantként) kardoskodtak leginkább Trianon után a Habsburgok ellen? És ha a Habsburgok ilyen jó fejek voltak velük, miért utálja minden ex-kisantantos őket?

Egyébként a román királyságos részhez még annyit, hogy ha nincs is egy "antant-helytartó" Horthy 1920 után, hanem visszajön a király, az ő uralma is addig tartott volna, mint a román királyé: 1945-ig, vagy 49-ig, nem tudom pontosan most hirtelen, hogy a bolsevikok mikor üldözték el a román királyt is. De ez se Petőfihez, se Rákóczihoz nem tartozik.
Egyébként pedig Prónayhoz tudom ajánlani Speidl Zoltán könyvét: Végállomás: Madeira (Kairosz, 2012). Ott olvastam először, hogy Prónay egyáltalán nem királypártiként kezdte, hanem nagyon sokáig szabadkirályválasztó volt (talán még 1921 tavaszán is), és csak 1921 őszén lett legitimista. De odáig még nem jutottam el a könyvben, mindenesetre nagyon érdekes: a szabadkirályválasztás nem azt jelentette, hogy valami Szapolyai-féle nemes úr lesz a király (vagy Horthy), hanem nagyon is Habsburg lesz, csak nem IV. Károly, hanem más. Ez azért is mellbevágó nekem, mert nemrég végeztem Kardos József két legitimizmusról szóló könyvével is, egyikben sem írt a szabadkirályválasztás esetleges jelöltjeiről, ami azért elég furcsa.
Na, ennek végképp nincs már semmihez köze, de hát más kezdett itt el rákóczizni Petőfi cikkelye alatt, gondoltam, ez most hirtelen kikívánkozott belőlem, amíg el nem felejtem (ha végigolvastam a Speidl-könyvet (köv. héten), talán írok a horthy-s poszthoz egy s mást.

FL

sylvain írta...

Bobkó, én nem sértegettelek téged, de úgy tűnik, hogy neked hiányzik a hét év. Még te osztod az észt?
Néhány tévedésbe belebotlottál.
1. Ha nem ismered Erdély történetét, akkor fogd be, ne hülyézz le másokat, amikor te vagy az. A Rákócziék által Erdélyben alapított román iskolák nem ugyanazok a XVIII. század végén osztrák támogatással alapított Erdélyi Iskolának nevezett "kulturális mozgalommal" (https://hu.wikipedia.org/wiki/Erd%C3%A9lyi_iskola_%28mozgalom%29). Olyan nagy okos vagy, de erről nem tudtál, ugye? Te összetévesztetted az Erdélyi Iskolát a román iskolákkal. Mi a baj, diszlexiás vagy?
2. Szerinted a magyar kormány ellen fellázadó, és az osztrákokkal összefogó, és közben magyarokat irtó románok, szerbek, szlovákok és horvátok csak úgy maguktól lázadtak fel? Az osztrákok nem uszították őket semmivel? Minden csak önszántukból volt? Hogy egy kicsit utánaolvass: http://www.corvinuslibrary.com/atroc/klausen.pdf Ez szerinted mind kitaláció ugye? Azok a dél-erdélyi tömegsírok is, amelyekről még a magyarok kiirtása után ott maradt románok utódai is.
3. Ki dicsérte Rákóczit? Már megint félreértettél valamit... Én csak annyit írtam, hogy Pintye Gligor és Juraj Jánosik II. Rákóczi Ferencet segítették a labancok ellen. Hol van itt dicséret? az aki dicsér, az egyedül te vagy: te dicséred a magyarirtó Habsburg uraidat!
4. Ja, a 15 éves háborúban is a magyarok voltak a rosszak, az elpártolók, akik a román Vitéz Mihállyal összefogtak, és kirabolták Erdélyt? Tőled csak ezt lehet elvárni. Számodra mindenki jó, aki idegen és magyarellenes, és a magyarok mind gazemberek. Te a hozzászólásaidban az idegeneket élteted, és a magyarokat mocskolod. Minden magyar hülye és gazember, és minden idegen jó szerinted.
Akármilyen szabadkőműves felforgatásnak is nevezheted a magyar felkeléseket, forradalmakat, de azok magyar vezetői nem irtották a magyarságot, és nem tömték meg Magyarországot és Erdélyt idegen népelemekkel, annak érdekében, hogy a magyarságot kisebbségbe taszítsák! Te pont ezeket tartod a magyarság hőseinek!

sylvain írta...

A figyelmedbe ajánlom A kárpát-pannon térség változó etnikai arculata című könyvet, amely részletesen, térképekkel illusztrálja a Kárpát-medence etnikai alakulását 1495-től napjainkig. Ami itt minket érdekel a következő:

"A 18. század során, a Kárpát-medence egyes részein (pl. Bácska, Bánság, Kelet-Szlavónia, Délkelet-Dunántúl) élő népesség hallatlanul tarka etnikai–vallási összetételének kialakulásában a népességkiegyenlítést szolgáló és a művelésbe vonható termőföld térbeli eloszlását követő önkéntes vándorlás mellett KIEMELT SZEREPET JÁTSZOTTAK A KÜLÖNBÖZŐ SZERVEZETT TELEPÍTÉSEK. A HABSBURG BIRODALOM GAZDASÁGI, VALLÁSI, ETNIKAI SZEMPONTOKAT MÉRLEGELŐ KOLONIZÁCIÓS POLITIKÁJA LEGINKÁBB A KATOLIKUS VALLÁSÚ ÉS NÉMET ETNIKUMÚ LAKOSSÁG BETELEPÍTÉSÉT TÁMOGATTA, MÍG A PROTESTÁNSOK ÉS MAGYAROK VISSZATELEPÜLÉSÉT – KÜLÖNÖSEN A DÉLVIDÉKEN – ÉVTIZEDEKIG AKADÁLYOZTA.
A 18. századi nagy vándormozgalmak eredményeként mind a Magyar Királyság etnikai szerkezete, mind az etnikai térképe jelentősen átalakult. 1720 és 1787 között a Kárpát-medence össznépessége számításaink szerint
4,3 millióról 9,4 millióra, a magyarok száma 1,7-ről
3,2 millióra, a nem-magyaroké pedig – főként A TÖBB MINT 3 MILLIÓ NÉMET, SZERB, ROMÁN, RUSZIN STB. BEVÁNDORLÓNAK KÖSZÖNHETŐEN – 2,6-ról 6,1 millióra növekedett (Wellmann 1989; Szabó 1941). EZZEL A MAGYAROK ÉS A NEMZETISÉGEK KÖZÖTT ALAPVETŐ ARÁNYELTOLÓDÁS KÖVETKEZETT BE. A MAGYAROK ARÁNYA A 18. SZÁZAD VÉGÉRE, A FELVILÁGOSODÁS FOLYAMATÁBA ÁGYAZOTT NACIONALIZMUS MEGSZÜLETÉSÉNEK PILLANATÁBAN – HONFOGLALÁSUK ÓTA – MÉG SOHA NEM LÁTOTT, ALACSONY SZINTRE (34,7%) SÜLLYEDT. Az 1495 és 1784 közötti időszakban számításaink szerint a magyar többségű települések száma 6785-ről 4418-ra zuhant, amely 1784-ben a Kárpát-medence több mint
14 ezer lakott településének 30,6%-át jelentette. Ezen folyamatok eredményeként a magyar településterület tetemesen összezsugorodott és egy – számtalan nemzetiségi nyelvszigettel és lakatlan területfolttal tarkított – nagyobb és egy kisebb (székelyföldi) etnikai tömbre szakadt. A nem magyar népesség bevándorlása, illetve a magyarságnak a településterülete perifériáiról az ország központi, alföldi területeire való migrációja együttesen azt eredményezték, hogy a Felvidéken és a Partiumban a magyar–szlovák, magyar–ruszin, magyar–román nyelvhatár az Alföld irányába tolódott el." (A Kárpát–Pannon-térség változó etnikai arculata
a 15. század végétől a 21. század elejéig. Térképmagyarázó, Bp. 2015, 6-7. o) Többek között ezt "köszönhetjük" a Habsburgoknak.

Bobkó Csaba írta...

A Habsburgoknak azt köszönhetjük, hogy Nagy-Magyarország a történelem során másodszor is létrejött. Épp addig létezett, amíg létrehozó dinasztiája ült a trónján. Ha annak idején a huszita párt oligarchái, a Hunyadiak, Zápolyák nem követnek el mindent, hogy a Habsburgokat távoltartsák a tróntól, még az első Nagy-Magyaroprszágnak se kellett volna széthullania. És akkor nem változik meg így az etnikai összetétel sem.

Bobkó Csaba írta...

A lényeg: akik a régi Habsburg-démonizáló propagandát szajkózzák esztelenül, azokat egyrészt nem érdeklik a tények, beérik agymosásukkal, másrészt ezek Trianon éltetői. Trianon egyik fő oka a felforgatók és zsidók által kiépített kuruckultusz és Habsburg-démonizálás volt és akik ezt ma fenntartják, azok tipikus (protestáns gyártmányú) álláspontja: inkább vesszen Magyarország kétharmada, vesszen Erdély, a lényeg, hogy takarodjanak (hogy eltakarodtak) a dög Habsburgok. Ez a lehető legmagyarellenesebb történelemszemlélet. A prot-kurok szellemi csúcsteljesítménye.

Névtelen írta...

Talán ha Rákóczi nem pusztítja ki Magyarország negyedét 8 év alatt, nem lett volna hova betelepülnie a románoknak (vannak erdélyi falvak, melyek nem a török hódoltság alatt, hanem 1703 után haltak ki). De Bocskai is kiirtott három székely falut 1595-ben: Gyergyócsomafalva, Alfalu és Újfalu csaknem teljes egész lakosságát Bocskai ölette meg. Azt nem értem, hogy egy bandavezér haramia háborús szerepvállalása miért döntő érv, mikor ez az a társadalmi réteg, aminek nincs veszítenivalója, tehát bármilyen ügy mögé be tud állni (így volt ez 1956-ban is: sosem a polgár/jómódú/egyetemi tanár megy ki a barikádokra).

Ezerszer le lett írva, hogy a kérdés nem a Habsburg-imádatról szól (ahogy a legitimizmus sem a Habsburg-imádatról szól [ezt már 1936-ban megírta valaki, de még 80 évvel később is magyarázni kell...]), hanem a tényekről: ha az egyik oldalnak felrójuk a magyarirtásokat, rójuk fel a másik oldalnak is (Bocskaitól Bercsényiig).

Egyébként a román betelepülés a 13. században indult meg, ha jól tudom, a tatárjárás után, és ki is "kúrta el" a tatárjárást? Az Árpád-házi IV. Béla (utána persze ő a második államalapító: miután szétesett az ország (általa?), "nem volt nehéz"), tehát nem a Habsburg.

Klapka egyezkedett a román nacionalistákkal Erdély újrafelosztásáról (sorry, ezt is innen loptam... de lehet, hogy sylviannak új lesz az infó), tehát őt sem zavarta, ha Erdély egy része nem lenne a Szent Korona része többé. Őt mikor fogjuk végre szidni?

Trianon igazságtalansága abból is áll, hogy míg a szlovákok, románok nem magyarosodtak el, addig pl. a walesiek/írek/skótok angolul beszélnek, és még csak kísérletet sem tesznek a létező (!) nyelvük visszavételére. Tehát míg az angolok ténylegesen elnyomták őket (vagy legalábbis agymosottakká, jelentős részben identitásvesztetté váltak), addig mi nem a szlovákokat. Amikor felvetettem ezt egy szlováknak, rögtön azzal jött, hogy Nagy-Britanniában gazdaságilag nem voltak úgy elnyomva ezek a népek. Tehát a revízió mindössze anyagi természetű, és egy cél van: minden szlováknak-románnak magas fizetést, miután visszatérnek! :) (és ez nem vicc...)

FL

Bobkó Csaba írta...

Akkor most nekünk kell Szlovákiához csatlakoznunk... :-)

Névtelen írta...

Egyébként én a nacionalistákat se értem. Ma reggel is a metrón épp leszállt egy forma, amikor én fel, így láttam a pólóját, nagymagyarország rovásírásos felirattal a háton. Ők mit szeretnének? Nem zavarná őket, hogy ha holnap visszaáll "Nagymagyarország", akkor kb. 54% lesz a magyarok aránya, és tele leszünk több millió románnal és szlovákkal? Vagy mindet kitelepítenék (haha)? Netán indulna az asszimiláció (haha, a szlovákokat évszázadok alatt sem sikerült, miért pont most...)?

Egyébként Kosztolányi írta Trianon után, látva a csehszlovák 100%-os szlovákosítást, hogy furcsa, hogy most ennyi szlovák városnév lett, mindent átneveznek, nekünk 1000 év alatt egyszer sem jutott eszünkbe, hogy Visegrádot magyarul nevezzük el. :) (Kosztolányinak Visegrádon volt nyaralója - de pl. Esztergom se magyar név, hiába Eszter.) De jó példa, hogy Krasznahorkának meghagytuk a szláv nevét, nem magyarosítottuk Széphegyre (vagy valami hasonló lenne a tükörfordítás). És az a vicc, hogy a magyar számára se Visegrád, se Esztergom, se Krasznahorka nem idegen szó. A szlováknak meg még Pozsonyt is úgy kellett átírni, hogy ne Presporok legyen (ami mindig is a szláv neve volt a városnak), hanem teljesen új hülyeség.

Apropó: olvasom, hogy Windischgratz Lajos (hopp, egy elmagyarosodott osztrák) a frankhamisítási ügye után a 20-as, 30-as évek fordulóján pataki birtokain élt. Erről lehet valamit tudni? Vajon milyen villája, birtoka lehetett ott? És mi történt a birtokkal 1945 után? Egy pataki helytörténészt meghallgatnék erről, de szerintem a katolikus Windischgratz pataki létezése ismeretlen fogalom.

FL

Bobkó Csaba írta...

Jól ismert a Windischgratzek pataki jelenléte, az övék volt a vár 1945-ig. Az 1848-49-es "labanc" hadvezér kaphatta talán jutalmul (de ennek utána kéne néznem), egy utóda valóban frankot hamisított, börtönbüntetését egy luxusszállóban töltötte és nagy tokaji bortermelő is volt. Patakon ez ismert. Hamar megmagyarosodtak Patakon. Mint Haynau Szatmárban... :-)

Bobkó Csaba írta...

A wiki szerint a pataki vár 1875-től a W. családé, tehát nem függ össze 48-al.

Névtelen írta...

Jobban is hangzana, hogy "üdvözöljük a Windischgratz-várban", mint hogy "üdvözöljük a Rákóczi-várban". Sok vár ilyen még, hogy nem egy utolsó, vagy bármelyik más tulajáról van elnevezve, hanem minden vár Rákóczi-vár... (mondjuk Windischgratz a Gestapo-ügynöki múltja miatt biztos nem kap utcát se ott - bár akkor a többi külföldi ügynököt is át lehetne nevezni :) )

Egyébként kicsit elkalandoztam, de a szlovák nacionalista kérdés lényege, hogy mi is ilyen vad nacionalisták akarunk lenni? Ez lenne a magyar út?

FL

Névtelen írta...

Nahát, hogy ezek a labancok megtarthatták birtokaikat 1945-ig! Felháborító. Úgy tűnik, 1920-ban sem volt rendszerváltás. :)

Amúgy nekem a Kelet-Magyarországi "labanc" kérdés azért érdekes, mert mindig Nyugat-Magyarországra teszik a németbarátságot, legitimizmust, főleg a közeli Ausztria, és a katolikusabb megyék (Zala, Vas, Győr stb.) miatt. Ehhez képest Andrássy-birtokok Miskolcnál, Windischgratz Zemplénben, furcsa ez.

FL

Névtelen írta...

Ebben az országban tényleg 1945 hozta el a rendszerváltást. 1920-ban még csak a legitimista Habsburgokat takarították ki, a simák megmaradtak. 1945-ben már a "labanc" magyarokat is kitakarították, hálásak lehetnének, mert most meg csak jönnek vissza a Habsburgok. :)

1945-1989: Anti-Habsburg aranykor. Ünnepeljétek, sírjátok vissza! :)

FL

Bobkó Csaba írta...

Idéztem, hogy Haynau szatmári birtokáról rendszeresen egyedül kocsizott be a városba, olcsó szénát vett a lovának a fogadóban és soha senki évek alatt egy rossz szót nem szólt hozzá. Keleten a protik évszázadokig terrorizálták a katkókat, Debrecenből egyszerűen ki voltak tiltva, több vármegyében csak nagybirtokok magánkápolnáiban folyt katolikus mise (egy-kettőben), tehát ez a gonosztikus terror vidéke volt, miközben elnyomott (marranó??? :-)) katolikus népesség végig létezett. Majd idézem, hogy a végén az örökké lázongó, patrónájuk kezébe harapó pataki ref. diákok miatt elkeseredett özvegy Lorántffy Zsuzsanna fontolgatta katolizálását, - legalábbis a hozzá bejáró újhelyi pálos főnök így emlékezett... ( :-) ) Nem hihetetlen, hisz a menye végre is hajtotta e fordulatot. Ezért lett 1703-ban katolikus vezére a protestáns forradalomnak...

Bobkó Csaba írta...

A mai pataki várat Perényi építette, a deformáció egyik fő oszlopa, azonban a Rákóczi-korban végig magyar királyi vár volt (tehát egyúttal "Habsburg-vár" is) amit a Rákóczi család csak zálogbirtokként lényegében BÉRELT. Tehát 1711-után a Habsburgok nem is tudták elkobozni a pataki várat, mert akkor már több, mint száz éve az övék volt! :-) A HAbsburgok tették arisztokratává az agilis köznemesi Rákóczi családot, várkapitányi tisztségeket és királyi birtokok bérletét jutattva nekik. Jó tett helyébe jót vártak...

Névtelen írta...

Na, jó, de a fogadóban hány ember tudta, hogy ki ez a Haynau? És hányat érdekelt? Amíg fizetett, jöhetett-mehetett akárki. :) Mondjuk ebből is látszik, hogy a Hollós Korvin Lajos által írt "A vöröstorony kincse" mennyire kamu világ, ahol a magyar jobbágy gyermek érett katonakén bosszút forral a gaz német ellen, aki viskójában él...

Amúgy biztos az a válasz a betelepítés-ellenes nacionalistáktól, hogy ha a lakatlan területeket nem kellett volna betelepíteni külföldiekkel, akkor a Rákóczi-várat is úgy kellett volna hagyni az enyészetnek, semmint egy "labancé" legyen. Ez a logikájuk, és meg is áll így. Nem is kell kommentelni, felfogtam az álláspontjukat. :)

FL

Bobkó Csaba írta...

Ideje megírni "A Fehértorony kincsét", amiben a nép rettegi a Kossuth fiúkat, a bércsőcseléket, mely bezúzza az ablakokat, amikben nincs gyertya Kossuth tiszteletére, mely Éljen Rákosi, akarom mondani Kossuth vastapsot vezényel és amely lánykákat szeplősít meg részegen... És tömegével akasztatja, lövi agyon a rendpárti magyar alattvalókat, anyanyelvre tekintet nélkül. Na igen, ez volt a "szabadságharc"....

Névtelen írta...

Nekem hétvégén jutott eszembe, hogy kéne írni egy Labanc költészet c. verseskötetet, benne pl. Szigeti veszedelem mintájára Buda visszafoglalását. :) De Hadikról is olyan filmet lehetne csinálni, hogy ihajj. Nemes Jeles bevállalja? :) És asszem ma reggel jutott eszembe, hogy Lamberg Ferencről is kéne egy film, a hidas jelenettel érne véget, és max. a végén ilyen drámai zene alatt mehetne a sima szöveg fekete alapon fehér betűkkel, hogy Lamberg Ferenc gyilkosának, Kolosy Györgynek 1900-ban térelnevezése lett Óbudán... miközben fordítva kéne lennie, most is, de már 1900-ban is. Viszont nálunk még mindig van Ságvári Gimi, szóval ebbe a képbe beleillik a Kolosy tér, az már fájóbb, hogy 1900-ban lett Kolosy tér... és ki más hantolta volna ki Kolosy holttestét, mint Damjanich özvegye... a szálak összeérnek. (ezt asszem nem itt olvastam, kivételesen)

Ja, és: Kolosy György NEM! Bécsből hozott bérenc volt, ő echte székely volt... szóval pont a kivégzés kezdője nem illik bele abba a képbe, hogy az udvar szervezte, amitől persze még szervezhette, de nem csak bécsiek voltak benne.

FL

sylvain írta...

Kedves Bobkó Csaba, remélem ezentúl a kölcsönös tiszteletnél maradunk.
Csak néhány megjegyzés.
1. "A Habsburgoknak azt köszönhetjük, hogy Nagy-Magyarország a történelem során másodszor is létrejött." Ne feledd el azt, hogy először is azok a "rossz" Hunyadiak (Hunyadi János és Mátyás) azért nem érték el a török hatalom megroggyantását, mert a hátuk mögött mindig ott volt a Habsburg III. Frigyes német-római császár és magyarországi kitartottjai (pl. a Cilleiek, Giskra, stb.), akik vagy a Hunyadi János ellen fordították az ország felét, amikor az a török ellen hadakozott, vagy pedig megtagadták a segítségnyújtást Mátyás idejében, aki azért fordította a fegyvereit nyugat felé, hogy ha kell, fegyverrel szerezze meg magának azt a katonai támogatást, amit Frigyes és jó barátja a pápa tőle megtagadott, tudva, hogy egyedül nem lesz képes kiűzni a törököt Európából, mert azoknak 8-szor nagyobb seregük van, és ezért ellenük csak Magyarország katonai erejére támaszkodva nem lehet sikeres támadó hadműveletet indítani. Persze emiatt megkapta az "áruló" jelzőt, mert nem harcolt eleget a török ellen. Pedig ennek az oka pont az, hogy Európa, az élén a Habsburg császárral megtagadta a segítséget, és folytonosan zsarolta a Hunyadiakat, és szervezte ellenük az összeesküvéseket, ahelyett, hogy a német-római seregek élén melléje állt volna. Az is eldöntetlen kérdés, hogy vajon nem gyilkosság áldozata lett-e? És ha az volt, akkor szerintem nem kizárt ebben Frigyes segítsége... Mindenesetre érdemes elolvasni Vitéz János beszédeit III. Frigyes előtt: http://mek.oszk.hu/06200/06214/html/vitezjanos0307.html, http://mek.oszk.hu/06200/06214/html/vitezjanos0308.html. http://mek.oszk.hu/06200/06214/html/vitezjanos0309.html, http://mek.oszk.hu/06200/06214/html/vitezjanos0310.html
Ezekből kitűnik, hogy mennyire „sietett” megmenteni Magyarországot a török inváziótól, amely a nándorfehérvári csatában csúcsosodott ki, és Vitéz János minden könyörgése hiábavaló volt. Frigyes nem küldött segítséget. Mint ahogyan később sem fog küldeni Mátyásnak.
2. Valóban másodszorra is "létrehozták" a Habsburgok Nagy Magyarországot (megjegyezve, hogy ha segítettek volna a Hunyadiaknak, akkor lehet, hogy erre nem is lett volna szükség, mert akkor lehet, hogy 1526-ban a török hatalom nem létezett volna, legalábbis Európában...), de ugyanakkor elárasztották mindenféle nemzetiségekkel, támogatva azok magyarellenessé válását, ami a Trianont vetítette elő. Én nem értem, hogy szerinted miért lett volna olyan jó, ha a Habsburgokat nem távolították volna el a Hunyadiak! Miért lett volna jó egy idegen származású király? Talán azért nem akartak a Hunyadiak és a Zápolyák idegen, főleg német királyt, mert tapasztalatuk volt abban, hogy ez mit jelent. Luxemburgi Zsigmond is a magyar adókból, magyar városok Lengyelországnak való elzálogosításából fedezték hatalmas, birodalmi ambícióikat. Arra ment a magyarok pénze, hogy azt szétszórva, és az ottani hatalmasokat lefizetve német-római császárrá és olasz királlyá koronáztassa magát Zsigmond. És a Hunyadiak és Zápolyák félelme beigazolódott: 1526 után a "magyar királyok" a magyar tartomány pénzéből finanszírozták a költekező életmódjukat, európai hadjárataikat, sőt ürügyeket találtak ki arra, hogy a magyar nemesek vagyonát, hamis vádak alapján elkobozzák! Báthory Erzsébet ezért lett a Drakula magyar változata, az általad törökpártinak nevezett, de a felkelése előtt igenis habsburgpárti Bocskai azért pártolt el a Habsburgoktól, és szövetkezett a törökökkel, mert a német király pribékjei megvádolták, annak érdekében, hogy egy kirakatper következtében az uralkodó kezére játsszák azokat. Mit számított az, hogy Bocskai feltétlen híve volt a Habsburgoknak? Kellettek a birtokai, hogy fedezzék a költekezéseit. https://hu.wikipedia.org/wiki/Bocskai_Istv%C3%A1n#.C3.9Atja_a_szult.C3.A1n_koron.C3.A1j.C3.A1ig

sylvain írta...

Ugyanez történt Balassival is. És megannyi magyar nemessel. Ne feledjük, hogy Zrínyi Miklós a költő is kezdetben habsburgpárti volt, de a sorozatos pofonok, majd a, győztes helyzetből Magyarország fontos várait a törököknek kiszolgáltató vasvári béke (ezzel akart a király a magyarok orrára koppintani, megmutatni, hogy mennyire ki vannak neki szolgáltatva) miatt összeesküvésen kezdett gondolkodni. Pedig katolikus volt... És úgy tűnik, kinyírták.
3. „Trianon egyik fő oka a felforgatók és zsidók által kiépített kuruckultusz és Habsburg-démonizálás volt”. Szerinted a finn ugor elméletet is a „kuruckodók” találták ki? Szerintem a Habsburg politika, azért, hogy letörje a magyarok lázadó lendületét. Míg körülöttünk a népek mind hatalmas ősöket találtak ki maguknak, ezekre építve az agresszív nemzeti politikájukat, addig a magyarokban a Habsburgok által fizetett idegen származású finnugrász „akadémikusok” elültették a gyenge, történelem nélküli, nyers hús evő, primitív népekből való leszármazás meséjét. a protestánsokat meg hiába szidod, mert ők vezették be a magyar nyelvű irodalmat és istentiszteletet. A Habsburg párti katolikus klikk nyomta azt a kártékony, a nemzetiségek magyarrá válását megakadályozó politikát, amely Magyarországot nem egy magyar nyelvű országként határozta meg, hanem 1846-ig latin volt úgy a politika, mint a tanítás nyelve. Pont ez akadályozta meg, hogy a magyarországi nemzetiségek megtanuljanak magyarul, és a walesiekhez, bretonokhoz, skótokhoz hasonlóan elveszítsék az anyanyelvüket és magyarokká váljanak. Míg a franciáknál és angoloknál már a 17. századtól kezdve az állam elérte, hogy a politika, a közigazgatás és az oktatás is minden az állam nyelvén legyen, addig Magyarországon ez nem volt lehetséges, mert a Habsburg uralom fenntartotta a latin nyelv hivatalos mivoltát. Ugyanebben az időben a „gonosz” protestáns erdélyi fejedelemségben a magyar volt a hivatalos nyelv! Ezt aztán 1690 után a Habsburg uralom Erdélyben megszűntette. Természetesen, mert a Habsburgok által támogatott szászoknak ez jobban megfelelt. Pont ez akadályozta meg a nemzetiségek magyarrá válását, és természetesen a németek, románok, szerbek, zsidók behozása, a székelyek Moldvába űzése a Habsburg hatalom által, és a magyarság szándékos kisebbségbe taszítása. A magyar nyelv hivatalossá tételét pont azok a „rossz” protestáns politikusok harcolták ki, sajnos már nagyon későn, a forradalom előestéjén… Annak az oka, hogy a nemzetiségiek nem ismerték a magyar nyelvet Magyarországon pont az volt, hogy mivel az állam minden területén a latin nyelvvel találkoztak, és Magyarország oda jutott, hogy egyes magyar nemesek még az anyanyelvüket sem ismerték, természetesen senki sem kötelezte őket magyarul megtanulni, és nem is tanultak meg. Hogyan váltak volna magyarokká, ha még magyarul sem tudnak. Ezzel szemben az osztrákok abban voltak érdekeltek, hogy, egy esetleges magyar felkelést megelőzendő, a nemzetiségeket a magyarok ellen hangolták. Ebből az osztrákok által elültetett gyűlöletből táplálkozik a mai román, szlovák, szerb magyarellenesség. Például a románok ma is ugyanazokat a hazugságokat vetik ma is a szemünkre, amiket a Habsburgok által támogatott román Erdélyi iskola „értelmiségijei”, osztrák ihletésre, fújtak, és könyveikben leírtak (dákó-román elmélet – a románok ősi joga Erdély felett -, az ezredéves magyar elnyomás, a magyarok „barbársága”, stb.). Ha Magyarországot és Erdélyt a Habsburgok, a magyarság érdekeit figyelembe véve, és nem pont ellenünk, kormányozták volna, megengedve, hogy a hivatalos, a közigazgatási és az oktatás nyelve ne latin, hanem magyar legyen, és nem tömte volna meg az országot idegenekkel, akiket ellenünk uszított, akkor trianon sem következett volna be, mert 1918-ra a nemzetiségek legnagyobb része beolvadt volna a magyarságba, és mára csak 1-2 %-uk ismerné az ősei nyelvét, pont úgy, mint Nagy Britanniában vagy Franciaországban az ottani nemzetiségek. Ez ennyire egyszerű.

sylvain írta...

És felhívom a figyelmeteket egy nagyon fontos dologra: pont azoknak a Habsburgoknak köszönhetjük Trianont, akik a felemelkedésüket, Ausztriában való megtelepedésüket pont az Árpád-házi magyar királyoknak, pontosabban IV. Kun Lászlónak, köszönhetik!

Bobkó Csaba írta...

Kedves Sylvain, rossz a módszered, mert ha elárasztasz egyszerre sok témával, esélytelen, hogy kitárgyalhatnánk őket, egyszerre egyre kéne koncentrálni. Ami a dicső Hunyadiakat illeti, neked kéne eldöntened, hogy akkor szidod azokat a magyar uralkodókat, akik oláhokat engedtek be Erdélybe, vagy dicséred???!!! :-) :-) :-)

Bobkó Csaba írta...

Felhívom rá a figyelmedet, hogy a wikipédia nem éppen elsődleges forrás, sok régi hazug propagandát ártvesznek rajta egyes cikkírók. Bocskai a szívügyem, e blogon idéztem friss doktori értekezést is róla, mely cáfolja a régi hazugságot, hogy az udvar el akarta volta kobozni birtokait. Épp hogy visszaadta neki a Habsburg árulása előtt azokat az erdélyi birtokait, melyeket az erdélyi országgyűlés vett el sok gonoszsága miatt, eleve ezek egy részét az általa kivégeztetett ersélyi magyaroktól rablógyilkolta.

Névtelen írta...

De hát Trianonkor a Habsburgok is mentek a lecsóba. Ausztria sem Habsburg-uralom alatt van, sőt, ott még most is sarló-kalapácsos a köztársasági címer, hazug módon szakított láncos sassal (célozva arra, hogy az osztrák sas láncolt volt a Habsburgok alatt).

Na, most akkor vagy a Habsburgok öngyilkosságot követtek el, vagy mégsem ők tehetnek róla. Ausztriába is csak úgy engedték vissza őket 1961-ben, hogy előtte le kellett mondaniuk a trónról. Mexikó Habsburg uralkodóját a kiegyezés évében gyilkolták meg (Ferenc József testvérét) (felrémlik, hogy Kossuth akkor már kint lehetett, és ott is intézte a Habsburg-ellenességet), Rudolf rejtélyes körülmények között lett öngyilkos (miközben őt már szittyának nevelte Kossuth fiaiank nevelője...), Ferenc Ferdinándról mindenki hallott. Tehát cirka 50 év alatt (1867-1917) eltakarították az összes Habsburgot az útból. Csak úgy véletlenül... ugyanez történt az oroszoknál, németeknél is. A komplett tradicionális, vagy tradíció-közeli birodalmak mentek a lecsóba az első világháború idején. Akkor biztos, hogy csak rólunk szólt mindez?
Ja, és ne felejtsük, hogy a bukaresti békében még ErdélyHEZ csatoltunk RomániáTÓL területet. Bár azt is csak azért, mert IV. Károly ragaszkodott hozzá, hogy a székelyek első világháborús szerepvállalása miatt legyen egy ennyike plusz területük, mert így jobban lehet védeni az erdélyi-román határt. Csak aztán jött a bolond Károlyi és Kun Béla.
Szóval a Habsburgok ugyanolyan vesztesei voltak a háborúnak, mint mi. Sőt, szinte alig kaptak vissza birtokokat, legtöbb műkincsüket múzeumokban mutogatják, Madách falansztere megvalósult.

FL

Bobkó Csaba írta...

A Mohács utáni kettős királyválasztáshoz és Habsburgozáshoz jó adalék a wikiről: " Ezzel Szapolyai János (I. János) választott magyar király kezébe került a Szent Korona, aki nem sokkal később augusztus 18-án, Perényi Pétert a magyar Szent Koronával együtt átadta I. Szulejmán oszmán szultánnak, ő maga pedig hűbéri kézcsókkal elismerte a szultán magyarországi uralmát." https://hu.wikipedia.org/wiki/Per%C3%A9nyi_P%C3%A9ter_%28korona%C5%91r%29

A HAbsburgok soha nem adták oda a töröknek, vagy másnak a Szentkoronát, egy kivétellel megkoronáztatták magukat vele és ekkor megesküdtek a magyar törvények megtartására. A szultán, akinek Szapolyai kezet csókolt és odaadta a koronátt, sose tett hasonlót... A prot-kurok mégis a törökös árulókat dicsérik, és az országot megvédő, fenntartó dinasztiát gyalázzák.

Névtelen írta...

Nekem az tetszik, hogy a Pap Gábor féle Anti-Habsburg kör mennyire támadja az Akadémiát, amiért azok nem a magyar érdeket képviselik, miközben épp a kora újkori kérdésekben egyértelműen a "győztes írja a történelmet", tehát a kuruc nézetek vannak előtérben. Persze így igaza van Pap Gábornak, hogy valamennyire magyarellenes az akadémiai történetszemlélet, ahol több száz éves német elnyomás van, szabadságharcoknak nevezik az értelmetlen felkeléseket, de ez valahogy nem zavarja Pap Gábort, csak az őstörténet, vagy amit éppen felró nekik, de nem mindent.
Ebben is kéne valami konszenzus, hogy akkor az MTA tényleg hazaáruló-e, amiért a Rákóczi-szabadságharcot szabadságharcnak nevezi, vagy nem az? Mondjuk a válasz egyértelmű (persze ne a hazaáruló szóval jellemezzük), csak akkor nem értem, hogy ezek az újpogány körök miért támadják a velük egyetértőket.

FL

Bobkó Csaba írta...

Az MTA és a legtöbb akadémia bűnben fogant és történelmileg politikai manipulációk eszköze volt, de a mai Akadémia történettudományi Intézetében vannak rendes labanc, vagy "labancoid" kutatók is, pl. Pálffy Géza. Ráadásul a Szentkoronát is kutatja, szerintem korrektebbül, mint Pap Gábor...

Bobkó Csaba írta...

Meglepő, hogy milyen kevés szó esik róla, hogy az akadémikusok a kezdetektől főállású, fizetett fickók, akiket a már klubon belüliek szavazatával vesznek be a jóba és ezért onnantól életük végéig nem muszáj csinálniuk semmit. A korabeli Soros-alapítvány volt ez, nálunk egyértelműen Habsburg-ellenes, kormányzat ellenes ellenzéki szellemi fészek. És a Pap Gáborok rikácsolnak, hogy az Akadémián a Habsburgok hamisítottak...

Névtelen írta...

Pálffy Géza tuti valami leszármazottja a Habsburg-párit Pálffyaknak, nem lehet véletlen az egyezés. :)

Ha már te beszéltél Pezenhoffer bűnéről, én a labanc-pártiak bűnéről beszélnék, akik 25 éve nem voltak képesek írni egy "trón & oltár" központú történelemkönyvet gimnázium 1-4. évfolyama számára. Ahol nem csak az van leírva, hogy Bocskai erdélyi fejedelem lett, hanem a véres farsang is. Ahol a Trianonhoz vezető út tényleg egy út, nem pedig egy hirtelen jött egyetlen fejezet, mint a mai könyvekben. (Erről jut eszembe, a Vöröstorony kincse a 2000-es évek elején még mindig általános iskolások olvasottsági versenyének tételfeladata volt... ez még a tegnapihoz, csak elfelejtettem.) Persze elég gyakran kéne ezt is módosítgatni, csak nem írhatod be, hogy mik vezettek a második világháborúig.

A szentkorona-kutatás bonyolult kérdés, évekig talonban volt nálam a Hahner-féle tévhites oszlató könyv, és most látom, újra elővéve, hogy ott is van ez a Szent Korona-téma, hogy nem lehet István-kori, mert újabb az ikonkép valamelyik részén. Ezt magyarázza ki Pap Gábor, hogy lehet régi mégis. Viszont ha esetleg Hahner téved ebben, akkor a többi tévhit eloszlatásában nem tévedhet? Mondjuk ugyanez igaz Papra is, persze, de más a forráskutatás, meg más az egyéni vélemény, a Szent Koronánál nem feltétlenül következhet, hogy ha új az ikon, akkor feltétlenül új a Korona is (és ott van a Révay-féle leírás, amire Pap hivatkozik, és ebben még László András is egyetért vele), míg mondjuk Pap németellenessége egyértelműen ideológiai természetű, ahol a tényeket elhallgatja a magyarok javára (miközben ugyanezt Hahnernél nem mondanám, hogy azért állít mást a koronáról, mert magyarellenes lenne).

Az OSZK kipaterolásával te se értesz egyet, pedig az is új szemlélet volt, azt hiszem, 1985-ben vitték az egészet a Várba (én hasonlónak érzem az István a királyhoz: a rendszerváltás előtt lebontjuk a keresztény kurzust, felélesztjük Koppányt; a rendszerváltás előtt a Várba költöztetjük a szent könyvtárat, hogy ha esetleg Habsburg Ottó vissza akarna jönni, akkor még nehezebb legyen neki), tehát az OSZK lassan 200 éves (?) történetében a várbeli rész mintegy 31 év. Bár arról hallgat az OSZK honlapja, hogy a Vár előtt hol volt a gyűjtemény, kétszer is megnéztem, még a wiki se írja, hogy 1985-ig hogy bírta ki a Vár nélkül a könyvtár. Ezt csak azért írom, mert az MTA ugyanez, hogy mindkettő egy semleges dolog akar lenni, amit a különböző oldalak akarnak maguknak kisajátítani, még akkor is, ha az alapvető ideológiai hátterével tisztában van, de úgy érzi, akkor is szükség van rá. Tehát: legyen Akadémia, de nekünk fütyüljön. Bognár Józsit se zavarja a szervezett egyház mint semleges dolog, csinált magának sajátot...

FL

Bobkó Csaba írta...

Én nem ellenzem a Vár rekonstrukcióját, épp ellenkezőleg. Csak az nem tetszik, hogy OV királyi ambíciói mögül állandóan előbukkan Finkelstein árnyéka...

Bobkó Csaba írta...

Ki ír ingyen labanc tankönyvet? Ezért kell egy labanc irodalmi társaság, mely pénzt gyűjt erre . Is.

Névtelen írta...

A labanc történész? (nem Pálffy, hanem akinek ez fontos)

Pezenhoffert ki fizette? :) És nem is kell 4000 oldal, elég lenne csak a magyar történelmi rész a 4 gimnáziumi könyvből, az máris csökkenne kb. 300-400 oldalra. Mert most is újítanak, forrásközpontúvá tették a történelemkönyvet, van 1-1,25-1,5 oldalnyi tananyag, utána 3-4 oldal forrás. (Persze ők döntik el, mik legyenek azok a források - a boldog békeidőkről kapásból a zsidó asszimiláció ugrik be, hogy volt ilyen.)

Amúgy is emberek tucatjai írnak ingyen könyvet, egy-egy éhező történésznek is beleférhetne hobbiból. Elég, ha vázlatot ír, az is be tudná indítani a vitát.

A történelemtanítás legnagyobb bűnének épp a török kiűzése-Rákóczi közti pontot tekintem, egyszerűen egy könyv sem hívja fel arra a figyelmet, hogy akkor indul Rákóczi, amikor megindulhatna az újjáépítés. Magamtól meg nem jöttem erre rá (egy tanár sem említette sose, csak ezt: ha szabadságharc, akkor biztos jó volt, mindegy, hogy előtte volt 150 év szabadságharc > ez volt az alapállapot), pedig igazad van. És ehhez még labanc szemlélet sem kell. A történelemtanításban az az elsődleges, hogy tudd, mikor melyik csata volt, a tavaszi hadjáratban épp hány magyar ölt meg hány magyart (persze ezt nem mondják ki ilyen nyíltan), ugyanígy az irodalomban is fontosabb, hogy Petőfi 17 vagy 18 évesen ment katonának/színésznek, arról szó sem esik, hogy nem iskolásoknak szánt verseiben mikre áhítozott. (a világszabadságos piros zászló elhangzik, meg is kell tanulni, de ott is a "forradalmi látomásköltészet" a lényeg > ezen a látomás szón utólag már nagyon nevetek).

FL

Bobkó Csaba írta...

A történelemkönyvírás szakmai munka, egy szakember idejét meg kell fizetni. Hobbiból inkább publicisztikai jellegű művekre lehet számítani, blogokra, akár könyvekre is. Blogok vannak, könyvet ma kiadni nem üzlet, ha nem szemét, állami támogatás erre nem lesz, tehát kellene labanc érzelmű üzletemberek támogatásával alapítvány, irodalmi társaság, stb. Nekem régi mániám, hogy filmre nem fog telleni, tehát labanc képregényekkel kell kezdeni. Azt is meg kell fizetni, de elérhetőbb ártartomány.

Névtelen írta...

"3. „Trianon egyik fő oka a felforgatók és zsidók által kiépített kuruckultusz és Habsburg-démonizálás volt”. Szerinted a finn ugor elméletet is a „kuruckodók” találták ki? Szerintem a Habsburg politika, azért, hogy letörje a magyarok lázadó lendületét."

Ezek szerint nem is olvasod a blogot, mert 3 poszt is foglalkozik a finnugor résszel, és pont az a lényege, hogy Habsburg-ellenes tudósok (nyelvészek, néprajzosok stb.) dolgozták ki a finnugor elméletet, ami inkább gyakorlat, hiszen nyelvtudományilag igazolt, azt csak a nyelvészethez nem értők kérdőjelezik meg. Ráadásul már Ferenc József fiát is hun-szittya nevelésben részesítették, ennyire akartak a magyarok ellen tevékenykedni. A finnek hősiesen harcoltak a szovjetek ellen a téli háborúban, az neked primitív nép? Amúgy sem származhatunk finnugor népekből, mert a nyelvrokonság nem egyenlő a néprokonsággal. Ha az amerikai néger angolul beszél, akkor ő is kelta/angolszász/briton/stb., mert angol a nyelve? A párhuzam nem arányos, de mutatja, hogy léteznek különbségek nyelvrokonság és néprokonság között.
Ez a finnugor dolog olyan, mint mikor egy antiszemitáról kiderül, hogy van zsidó őse, és koppan egy nagyot. :) Mellesleg az hogy lehet, hogy a Habsburgok jobban tudták, hogy nekünk kik az őseink, és hogy azt nem lehet tanítani, míg mi ezt nem tudtuk? A keresztény-régi rendű Horthy-korszakban miért nem vetették el a finnugor nyelvrokonságot?
Ha a románok magyarul beszéltek 1690-ig Erdélyben, akkor négyszáz év alatt (1290-1690) miért nem magyarosodtak el? :) Tudod egyáltalán, régen mit jelentett a nyelv? Vagy arról tudsz, hogy a mai román államon belül Havasalföld és Moldva évszázadokon át utálták egymást, és csak a romantikus nacionalizmus hozta meg a békélést? A románok nem nyelvileg nem asszimilálhatók, hanem inkább vallási különbségek vannak (de Károly Róbert Kárpátokon túli hadakozásai más tényekre is rávilágítanak).
Sajnos az érvelésed fröcsög a nacionalista propagandától.

FL

Névtelen írta...

Köszönöm a Windischgratz-es kiegészítést, túl egyszerű volt a wikin keresni, pedig érdemes. Találtam egy érdekes cikket, inkább az Izrael-sztorihoz megy:

http://www.vigbor.hu/cikk.do?id=97

"Windischgraetz életrajzában olvastuk, hogy 1932-ben felvette a német állampolgárságot és 1933-ban belépett a gestapóba. Ezek szerint 1933-1944 között, mint gestapós tiszt termelt és forgalmazott tokaji aszút. Tudjuk, hogy hegyalján 1944-ig jelentős számú zsidó élt és a nagy aszúkereskedők szintén zsidók voltak. Nem tudjuk, hogy volt-e jó gestapós és rossz gestapós."

Jó lenne tudni, vannak-e leszármazottak (felesége volt), a dédunokája most lehetne kb. 40-50 éves.

FL

Névtelen írta...

Sok lesz mára, de még egy utolsó: érdemes kutakodni neten, néha igen elfelejtett alakokról is sokat lehet megtudni. Windischgratz Lajos 1920-as naplója bent van a Szabó Ervinben, ingyenes helyben olvasós jeggyel hozzáférhető, és mivel 2 km-re lakok légvonalban és úton is a könyvtártól, kötelességem befáradni, elolvasni, aztán írni egy tanulmányt, lehetőleg valami labanc portálra, mert erről még a Speidl-könyv sem beszélt, hogy létezik napló.

FL

Bobkó Csaba írta...

"A Windischgrätz-család fontosságát Sárospatak történetében kevesen ismerik igazán. Pedig a Rákóczi-vár utolsó birtokosai sokat tettek a városért. Az utolsó, még élő Windischgrätzek egyike, Natália hercegnő otthonának tekinti Sárospatakot, és ha teheti, időnként még mindig hazajár. Róla és felmenőiről is szólt az az előadás, amelyet Leskó Andrea tartott a Rákóczi Múzeumban, a Károlyi- és a Windischgrätz – család vidékünk történetében című időszaki kiállításhoz kötődve."

http://www.zemplentv.hu/windischgratz-csalad-tortenetet-mutattak-be-sarospatakon/

Névtelen írta...

Komoly meglepetés ez számomra a protestáns Pataktól (a szinte kötelező Makovecz-épület [művház] csak tetézi a várost), persze azt is látom, hogy a vidéki helytörténészek azzal foglalkoznak, amivel tudnak/lehet, ha ilyen örökség van, akkor ezzel kell.

FL

Bobkó Csaba írta...

A tény az, hogy Patakon éppúgy, mint Debrecenben több katolikus él, mint református, az evangélikusok aránya Patakon jelentéktelen. Igaz, hogy ma már jórészt VOLT katolikusokról és reformátusokról van szó, és a kurucos történelemkép fősodor lett a Kiegyezés után, ezért a katolikusok nagy része is meg van fertőzve, de a helyi emlékezet mindig speciális. Érdemes a legendás közhelyes képekt (pl. "Protestáns Patak" szembesíteni a tényekkel. (katolikus többségű Patak és Debrecen) PAtakon van katolikus egyházi múzeum, (Szent Erzsébet-ház), tehát a nem prot-kur felfogásnak van szellemi bázisa. Igaz, kiálljtanak benne néha modernista-gnosztikus egyházi "műalkotásokat", mint ma mindenhol, de nem ez a meghatározó. Makovecz épületeit a köznép Patakon kezdettől utálattal fogadta. Csak az iskolázott konformisták tartják kötelességüknek a büszkélkedést ezekkel... :-)

Névtelen írta...

Szapolyairól még a magyar wiki is ítéletet mond:
"Szapolyai a megbukott országot nem kormányozhatta erős kézzel. Az állandó viszálykodások és főúri klikkek tönkretették Magyarországot. Szapolyai maga is részt vállalt a belviszályokban, a kiélezett szembenállása másokkal éppúgy hozzájárult az ország hanyatlásához."
De azért itt a helye. :(
https://www.kozterkep.hu/~/14418/Orszaghaz_nyugati_homlokzat_Szapolyai_Janos_Budapest_1905.html#

Persze B. Szabó János szerint: "...gyakorlatilag egy éven belül belekényszerítették a török szövetségbe." és "...Ferdinánd ambíciói a magyar koronára minden megegyezést ellehetetlenítettek közte és Szapolyai között."

http://hvg.hu/tudomany/20100828_mohacs_szapolyai_janos

Name7

Bobkó Csaba írta...

HA Magyarországnak ambíciója volt az egybenmaradásra Mohács után, sőt előtt, akkor a koronát egy Habsburg fejére kellett tenni, preferálandóan azéra, aki egyidejűleg a német császár is. AMikor egy magyar köznemes, mint Szapolyai, vagy Hunyadi úgy döntött, hogy magának akarja a magyar trónt, úgy is döntött, hogy az ország vagy mindenestől a töröké lesz, vagy szétszakad. Szapolyai esetén ez azonnal bekövetkezendő esemény volt, Mátyás és családja esetén volt pár évtized haladék, de Mátyás azon terve, hogy érti ugyan a helyzetet, hogy az ország csak így menekülhet meg, ha a két trónon közös uralkodó ül, de akkor maga lesz egyszerre magyar király és Német-Római császár, nulla esélyű volt. Mégis ennek felesleges megpróbálására pazarolta a még ereje teljében levő ország pár utolsó szép évtizedét. A háttérben a husziták álltak. Nekik volt fontos Róma megdöntése és a császári trónra protestáns ültetése. Mátyás törte a fejét a nemzeti egyházalapításon...

Névtelen írta...

Ez nagyon durva! Már megint magyar wiki:
- II. Lajos magyar király adatlapján:
"1523. május 4-én... (Megjegyzendő, hogy az épp ebben az évben kiátkozott Luther Márton a Werbőczyvel folytatott vitája során, a török elleni harcot bűnösnek, Isten ellen valónak tartotta.)"
Ez a vita valamikor 1521-ben volt. Meggyőző lehetett ez a szemét luther. Később werbőczy (szapolyai bizalmasa) a szultán kapcája lett. Meg is lett a jutalma. Csak az a kár, hogy luthert elfelejtették meghívni arra a bizonyos lakomára. :-)

Persze erről lehet, hogy már írtál.

Névtelen írta...

Ja az előző én voltam. sry
Name7

Bobkó Csaba írta...

Köszönöm, ez nagyon izgalmas,. kár, hogy ez a Wiki-cikk, bár nem tűnik nagyon rossznak, mégis a mesemondó kategóriába tartozik, amiért az ilyen jellegű kijelentéseit, konkrétan ezt sem támasztja alá forrsáhivatkozással! De érdemes utánajárni.

Névtelen írta...

Ezt találtam luther és a törökökről:
http://www.leporollak.hu/egyhtori/luther/SJ_TOROK.HTM

"A Luther-Társaság kiadványai" !!!

Csak épp beleolvastam és itt, ha jól láttam vannak forráshivatkozások. Persze Luther pártinak tűnik az írás.

Érdekesség: "Az eddigi adatok szerint Pázmány Péter volt irodalmunkban az első, aki Luthert azzal vádolta, hogy irataival hatalmasan ártott hazánknak. Luther szerint "bűn a törökkel viaskodni; és szinte annyi, mintha Isten ellen tusakodnánk, ha a török ellen állunk. ..."

Name7

Névtelen írta...

Esetleg Kálvinról, Kálvin ellen is kaphatnék egy ilyen szép idézetet? Református körökben nagy értéke lenne. :)

Luther németországi pofázása a törökről kb. olyan, mint a cigánykérdést a Rózsadombról negligálni. Ezt most jól megmondtam.

FL

Bobkó Csaba írta...

Kedves Name7, köszönöm, ez nem semmi lelet! Luther számára a török potenciális szövetséges a főgonosz, a Vatikán ellen, mely rosszabb a töröknél: "Így adott nekünk Isten gonoszságunk büntetéséül Rómából kegyetlenebb, vérengzőbb, telhetetlenebb törököket, mint azok valaha is lehetnek, azonfelül ezek a rosszabb törökök minket, eszteleneket szemfényvesztéseikkel a jobb törökök ellen izgatnak, csak azért, hogy e közben mindenünket elkobozzák a török háború ürügyével." " "Akinek van füle a hallásra, hallja, és a török-háborútól tartózkodjék, amíg a pápa neve az ég alatt él."("Qui habet aures audiendi, audiat et a Bello Turchico abstineat, donec Papae nomen sub caelo valet.") Luther követői, Bethlen és Comenius, meg társaik számára már egyértelmű volt, hogy a törököt fel kell használni a pápa és a katolikus német császárok megsemmisítéséhez. Látszik, hogy Angela Merkel egy lutheránus lelkész lánya...
Vagyis Luther beleszólása a török ügybe nem éppen rózsadombi pofázás volt, nagyon is számolt azzal, hogy a török vemegy Európa szivébe és kitakarítja onnan azt, akit Luther szeretne kitakarítva látni!

kételkedő írta...

Kedves Csaba, ezt a linket nemtudom, hova írjam, de hátha hasznos lehet. Vekerdy Tamás, Waldorf iskola és az antropozófia: http://mek.oszk.hu/07200/07248/html/#3
Mikor lesz újabb blogbejegyzésed?

Bobkó Csaba írta...

Amint ráérek.

wudang írta...

Kedves Csaba!
A Luthertől idézett mondás, miszerint aki a török ellen harcol az Isten ellen tusakodik, egy a 41 pont közül, melyet a Katolikus Egyház kiragadott Luther megszámlálhatatlan agyréme közül és egyenként és összességében is kárhozatosnak és teljesen elítélendőnek hirdetett. Megjelent a Tanítóhivatal megnyilatkozásait közreadó ún. "Denzingerben" is (Denzinger volt a szerkesztő-kiadó), amely különböző változatokban elérhető, többek között magyarul is (idegen nyelveken van fent online is szinte minden fontos korábbi kiadás, bár a lényeg azonos, kevés eltérés van a válogatásban). Ez utóbbi - magyar - kiadásban az 1483-as cikkely, X. Leo 1520 június 15.-én kelt "Exsurge Domini" című bullájából (Dezninger-Hünermann: Hitvallások és az egyház tanítóhivatalának megnyilatkozásai, SZIT, 2004. 368. o.). Az idézett pont itt így szól: "1483 34. A török ellen harcolni annyi, mint harcolni az Isten ellen, aki általuk látogatja meg a mi gonoszságainkat." Nagy ...keverő volt ez a Luther, és nem csak a malterre gondoltam... De nem is csak a betonra, sőt, annak a bizonyos barna dolognak komoly, valós szerepe volt a deformáció, akarom mondani "reformáció" "megszületésében"...
Máriássy Gergely

Bobkó Csaba írta...

És nem Luther egyéni eltévelyedése, mert az európai és azon belül a magyar protestáns párt alapvető irányvonala volt az iszlám hatalommal való együttműködés a Katolikus Egyház és a katolikus német császári ház ellen. Illetve pl. a magyar katolikus lakosság ellen. Megéte nekik, hogy a szövetségesül rendszeresen saját hazájukra hozott török-tatár segédhadaik természetesen rengeteg magyar protestánst is megöltek, elhurcoltak rabszolgának, kifosztottak. ímindezt a magyar protestáns kurucokkal bajtársiasan együttműködve. (meg a közéjük keveredett pár katolikus haramiával, de a kezdeményezés protestáns voltí9

Névtelen írta...

Pap Gábor-nak egyetlen videójának (!) címére hivatkozol Csaba. Ha vetted volna a fáradságot és akár a Mani püspököst megnézted volna, akkor világosan láthattad volna, hogy egyáltalán nem MANI püspököt sztárolja, hanem kiemeli, hogy Máni tanai Budától származnak.

Miért nem beszélsz annak a néhány megvezetett rajongódnak a jezsuita kötődésedtől? Miért nem beszélsz a zsidó és protestáns és szabadkőműves (hasznos idiótáitok )gyűlöleted forrásáról?

Bobkó Csaba írta...

Az irodalom érettségi Petőfi imázsával kapcsolatos feladata elég hasznosnak tűnik. Lehet, hogy az érettségi összeállítóinak szempontja nem azonos az enéymmel, de hasznos az oktatásban tudatosítani, hogy egy költő-közéleti szereplő nem azonos a részban maga, részben mások által teremtett imázsával.

Dühös románszakértő írta...

Kedves Bobkó Csaba, javasolnám hogy akár az illuminátusnak is beillő "gnosztikus kurucos pogány" keresztnevét mindenképpen változtassa meg, mert a végén ezzel a kersztnévvel előbb-utóbb még saját személyét is valami "kurucos" szabadkőműves összeesküvéselméletbe konstruálja bele.

Bobkó Csaba írta...

Akkor te is vedd vissza a románszakértőt, mert semmit nem értesz a románokból és főleg geopolitikai sikereikből... :-) Mármint a mi kuarcaink okaiból :-(